Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2012. November 27. 13:00, kedd | Helyi
Forrás: Fertőszentmiklósi Népfőiskolai Egyesület

25 éve működik népfőiskola Fertőszentmiklóson

25 éve működik népfőiskola Fertőszentmiklóson

Kézimunka szakkörből alakult meg negyed évszázada a Fertőszentmiklósi Népfőiskola Egyesület, mely november 26-i rendezvényén emlékezett vissza az eltelt időszakra.

Dr. Istvánffy Miklósné alapító elnök – aki egy év megszakítással, azóta is vezeti a népfőiskolát – a 25 év rövid történetét ismertette. Az ünnepi eseményen több mint 70-en jelentek meg. Elhangzott, hogy a népfőiskolának máig otthont adó Katolikus Népházat az Egyházközség biztosította a programok lebonyolításához. A kiállítások, tanfolyamok mellett az évek alatt több mint 250 ismeretterjesztő előadást hallgathattak meg az érdeklődők. A teljesség igénye nélkül, vendég volt: Dr. Ternyák Csaba, Lezsák Sándor, Dr. Habsburg Ottó, Lévai Anikó, Szokolay Sándor vagy éppen a közelmúltban 80. születésnapját ünneplő Jókai Anna.

Az elnök asszony hangsúlyozta, hogy míg a kezdeti időszakban szinte dúskáltak a pályázatokban, addig az utóbbi időben egyre kevesebb a lehetőség. Kiemelte, hogy a Lakiteleki Népfőiskola támogatásának köszönhetően sikerült az elhasználódott kiállítási paravánokat felújítani. Elhangzott, hogy a Fertőszentmiklósi Népfőiskola tagjainak létszáma közel 70 fő. Dr. Istvánffy Miklósné végül megköszönte a Gondviselésnek az elmúlt 25 évet, ahogy fogalmazott: „Remélem az együttlét öröme, ismereteink bővülése, városunk hírnevének gyarapítása és nem utolsó sorban a jó Isten áldása is megkoronázza ezt a munkát”.

A város nevében Horváth Tibor polgármester méltatta a népfőiskolai szervezetet. Egyben „Fertőszentmiklós Település Kulturális Életéért” elismerő oklevelet adományozott a népfőiskola részére az egyesület közösségformáló, kulturális tevékenységéért, Fertőszentmiklós hírnevének öregbítéséért. Valamint bejelentette – a képviselőtestület elé terjeszti – hogy a következő évben duplájára kívánja emelni a népfőiskola önkormányzati támogatását.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 16:00, szerda | Helyi

Felismeri a tolvajt?

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

2026. Március 18. 13:00, szerda | Helyi

Szombaton segítő kezeket várnak Bősárkányban a Kissárga szabadidőtóhoz

Önkéntes munka

2026. Március 18. 09:00, szerda | Helyi

Rendőri segítség a nyugdíjasoknak

Csalók, balesetek, veszélyek

2026. Március 17. 16:00, kedd | Helyi

Múlt héten sok balesethez vonultak a tűzoltók

A 11. héten törént.