Hírek
2016. Március 15. 13:00, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Tört-zúzott a dénesfai nő, mert nem vihette magával az alkoholt

A Kapuvári Rendőrkapitányságon garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 28 éves soproni férfi és egy vele egykorú dénesfai nő ellen.
Bejelentés érkezett a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletére 2016. március 13-án 20 óra 35 perckor arról, hogy egy ciráki vendéglőben két személy üvegeket és poharakat tört össze és a vendégekkel kötekedik. A helyszínre érkező rendőröknek a szórakozóhely felszolgálója elmondta, hogy egy férfi és egy nő tért be hozzájuk az esti órákban, mivel szeszesitalokat akartak vásárolni. Amikor a pultos közölte, hogy nem tud részükre a kimért italból elvitelre adni, a nő agresszív lett, szidalmazta a vendégeket és az alkalmazottat, majd törni-zúzni kezdett. Miután a két kötekedő személy elhagyta a vendéglőt az ismeretlen férfi még egyszer visszatért, ököllel beütötte a bejárati ajtó üvegét és a kapu betonból készült fedőlapját is leverte. Ezután a garázdák másik három személy társaságában autóba ültek és Dénesfa irányába elhajtottak.
A rendőrök az adatgyűjtés és tanúkutatást követően 2016. március 14-én a hajnali órákban elfogták és a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították K. J. 28 éves soproni és H. B. A. 28 éves dénesfai lakosokat, ahol mindkét személyt garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon
2025. Augusztus 01. 13:00, péntek | Helyi
Hétvégi programok a Rábaközben
Hova menjek? Mit csináljak?