Hírek
2017. Július 14. 17:00, péntek |
Helyi
Forrás: dorothymusic.hu
A csajok megmutatják, milyen fejjel lefelé
Verébre hangoló
A Dorothy a 2011-es év végén alakult heves megyei csajtrió. A lányok egy városban jártak ugyanabba a hangszerboltba, ahol később megismerkedtek, majd pedig elkezdtek közösen dolgozni. A pörgős, néha kemény, könnyen emészthető, dallamos punk-rockot toló bandát már a megalakulást követő másfél évben láthattátok számos fesztiválon, klub bulikon.
Az első közös koncertélmények mellett Dodo (ének/basszusgitár), Brigi (gitár) és Klo (dob) 2012 nyarán a törökbálinti SuperSize Recording Stúdióban rögzítettek négy dalt, melyek közül a Csajok, Pasik, R&R (slideshow), majd a Fejjel lefelé – a banda első hivatalos videoklipje – látott napvilágot. Év végén elkészült a trió második hivatalos klipje is, melyet a Szívparancsolat c. dalra forgattak.
A lányok 2013 első felében a Road zenekar vendégeként járták az országot, ez volt számukra az első igazi turné, melyet egy szintén mozgalmas, koncertekkel teli nyár követett. 2013 őszén a Tankcsapda előzenekaraként újabb helyszínekre és városokba jutottak el.
Az első lemezre, mely 2014 márciusában jelent meg összesen 10 dal került fel.A lányok tavasztól a koncertezés mellett folyamatosan dolgoztak a következő albumuk anyagán, mely 2015 őszén jelent meg, JOBB, HA HOZZÁSZOKSZ! címmel.
Tavaly már láthattátok őket a Veréb fesztiválon, idén újra visszatérnek.
Korábbi Verébre hangoló cikkeink:
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 09:00, péntek | Helyi
Indul a STRABAG Klassz RoomProgram
Megnyílt a pályázati lehetőség általános iskolák részére.
2026. Április 30. 16:00, csütörtök | Helyi
A május elsejei hosszú hétvége programjai
Hova menjek? Mit csináljak?
