Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2025. Március 06. 11:38, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök drogfogása

A csornai rendőrök drogfogása

A csornai rendőrök két – parkoló autóban ülő – személlyel szemben intézkedtek, majd kiderült, hogy az utastér kábítószert rejtett, és a férfiakkal sem volt minden rendben.

Csornán, az Árpád utcában figyeltek fel a rendőrök egy járó motorral várakozó Volkswagen Passatra március 4-én 14 óra körül. A volán mögött ülő 23 éves férfit, illetve az anyósülésen helyet foglaló 19 éves társát igazoltatták, és a fiatalabbról kiderült, hogy a Győri Rendőrkapitányság körözi. Ezt követően az egyenruhások átvizsgálták a ruházatukat, és a 23 éves bársonyosi lakos pulóverében kábítószergyanús anyagot találtak. A járművet is átnézték, és két kisebb méretű dobozba rejtett, droggyanús anyagok kerültek elő.

A járőrök előállították a férfiakat a Csornai Rendőrkapitányságra, és drogtesztet végeztek, amely mindkettőjüknél pozitív eredményt mutatott három kábítószerfajtára.

A nyomozók kábítószer birtoklása vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalembereket, a körözött győri lakost pedig őrizetbe vették.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek – és az új pszichoaktív anyagok – mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!

Címkék: drog, kábítószer

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása

2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi

Vízitúra szabályok a Szigetközben

Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.