Hírek
2021. Május 28. 16:00, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
A fertőszentkiklósi férfi a kocsijában és a lakásán is kábítószert tárolt

A kapuvári nyomozók egy 43 éves fertőszentmiklósi férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
Az egyenruhások Kapuváron, a Vargyas utcában közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg egy személygépkocsit 2021. május 26-án délután. Az intézkedés keretében a rendőrök átvizsgálták a gépjárművet, illetve a sofőr ruházatát is. Ennek során a fertőszentmiklósi gépkocsivezető válltáskájában többfajta kábítószergyanús anyagot, illetve ruházatában nagyobb összegű készpénzt találtak. A járőrök a 43 éves férfit elfogták, és a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet végeztek, amely metamfetamin, valamint THC hatóanyagokra pozitív értéket mutatott.
A Kapuvári Rendőrkapitányság nyomozói a sofőrt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás keretében a férfi lakásán kutatást tartottak, ahol a rendőrök további kábítószergyanús növényi származékokat és kristályos anyagokat találtak és foglaltak le.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 19:00, vasárnap | Helyi
Egyedül Magyarország ragaszkodik az orosz gázhoz
Időhúzásra játszik, vagy érdemi lépésekre szánja rá magát a magyar kormány?
2025. Augusztus 03. 16:00, vasárnap | Helyi
Traktoros felvonulást szerveznek Magyarkeresztúron
Jelentkezőket várnak.
2025. Augusztus 03. 13:00, vasárnap | Helyi
Ne akkor keresd a megoldást, amikor már lángol a konyha!
Katasztrófavédelem felhívása
2025. Augusztus 03. 09:00, vasárnap | Helyi
Megszüntetik a lejárt sírhelyeket a szili temetőben
Felhívás