Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2024. Március 02. 19:00, szombat | Helyi
Forrás: Eon

A Föld bajnokait keresik 2024-ben is

A Föld bajnokait keresik 2024-ben is

Nyerjetek 2,5 millió forintot iskolátoknak vagy óvodátoknak!

Idén is várja az Eon a környezetvédelem terén formabontó, újító, trendteremtő iskolai és óvodai pályázatokat. Olyan megoldásokat, új közösségi megmozdulásokat szeretnének támogatni és bemutatni, amelyek a gyakorlatban is működnek, a díjjal pedig lehetőség nyílik megvalósításukra. A pályázat nyerteseinek jutalma zöld ötleteik megvalósulása mellett, hogy más kisközösségeket is zöld cselekedetekre ösztönözhetnek.

A 2024-es Föld bajnokai pályázat nevezési határideje 2024. április 5.

Jelentkezni a pályázati űrlap kitöltésével lehet. A maximálisan megpályázható összeg 2,5 millió forint. A nyertesekről a zsűri és a közönség hoz döntést június 21-éig.
A sajtónyilvános ünnepélyes díjátadót várhatóan október 4-én, pénteken tartják.

A pályázat leírása

Kik jelentkezhetnek?
Óvodai, valamint általános és középiskolai közösségek – osztályok, szakkörök, szülői munkaközösségek, tanár-diák munkacsoportok, egyéb e körből kikerülő szerveződések – jelentkezését várják.

Milyen pályázatokat várnak?
A cél olyan kezdeményezések támogatása, melynek során egy óvodás, általános- vagy középiskolai közösség (továbbiakban közösség) – azaz gyermekek és tanárok/egyéb munkavállalók/szülők – együtt dolgoznak környezeti fenntarthatóság témában, így a közös munka és élmény hozzájárul a gyerekek oktatásához és neveléséhez, rajtuk keresztül pedig tágabb környezetük szemléletformálásához.

Pályázni olyan egész éven át tartó közösségi projektekkel lehet melyek központi témái:
- a megújuló energia,
- az energiahatékonyság,
- a klímavédelem,
- a vizeink, termőföldjeink, erdőink védelme,
- a hulladék-újrahasznosítás,
- a természeti erőforrások fenntartható használata,és
- a biodiverzitás.

Olyan új vagy futó fenntarthatósági projekteket keresnek, amelyek rendszeres közösségi tevékenységekből állnak, a fentiek közül egy vagy akár több témát is érintenek, osztálytermi és/vagy kültéri megvalósításra is kiterjednek, építenek a diákok ötleteire és önálló munkavégzésére, és képesek arra, hogy bevonják a szülőket, tanárokat, esetleg a helyi közösséget is. Olyanokat, amelyet a közösség régóta tervez, esetleg folytatni vagy kiterjeszteni kíván, ehhez azonban támogatásra van szüksége.

Fontos kritérium a közösségi szemlélet, az, hogy egy egész csapat dolgozzon a pályázni kívánt fenntarthatósági szemléletű projekten, ezért egy pályázó csoport létszámát minimálisan 13 főben határozták meg. Egy óvodából vagy iskolából akár több különböző projekt is érkezhet, de egy közösség csak egy pályázatot nyújthat be.

További részletek

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása

2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi

Vízitúra szabályok a Szigetközben

Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.