Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Június 25. 13:00, kedd | PR
Forrás: Infogyőr

A tenyésztett gyöngyökről dióhéjban

A tenyésztett gyöngyökről dióhéjban

Az valószínűleg senki számára nem újdonság, hogy az igazgyöngy egy apró kis porszemként kezdi az életét, ami az évek folyamán gyönyörű ékszerré válik egy kagyló belsejében.

Elmondható, hogy ez az egyetlen drágakő, amit nem bányásznak, vagy a földtörténeti korok közben alakul ki, hanem egy élőlényben, annak a védelmében lesz azzá, ami. Nem véletlen, hogy ettől olyan ritka és értékes. Íme néhány tény, ami már mutat némi újdonságot, hiszen inkább azok tudják, akik beleásták magukat ebbe a csodálatos világba.

A tenyésztett gyöngy is ugyanolyan különleges

A természetben háborítatlanul, emberi beavatkozás nélkül tenyésző igazgyöngy igazán ritka. Ennek köszönhetően a japán származású Mikimoto Kökichi megálmodott egy eljárást, aminek a segítségével emberi felügyelettel és segítséggel képesek lettek előállítani a tenyésztett gyöngyöt, ami ugyanolyan értékes, mint a természetes gyöngy. Az első tenyésztett gyöngyöt 1893. július 11-én sikerült előállítania.

Ez nem azt jelenti, hogy a tenyésztett gyöngy kevésbé értékes, mint a természetes társaik, ez csak a keletkezés módjára utal. Ennek során egy kagyló belsejébe 1-20 darab gyöngyházból esztergált apró golyócskát operálnak be, a hozzá tartozó kötőszövettel együtt. Ezt követően pedig 3-8 évvel később a kész gyöngyöt vehetik ki a kagylóból.

A gyöngyök osztályozásához az úgynevezett 5S osztályt alkalmazzák, vagyis a fénye, felülete, formája, árnyalata, mérete alapján sorolják különböző kategóriákba. Minél fényesebb, fehérebb, nagyobb egy gyöngy, és természetesen az alakja hibátlan gömb, annál értékesebb, azaz AAA minőségű.

Az édesvízi gyöngyök folyami kagylók belsejében növekednek. Mivel mindegyik egy élőlényben növekszik, a maga ütemében, így nincs két egyforma gyöngy. Az esetek jelentős részében a hasonló darabokat válogatják össze a különböző ékszerekhez, így mindegyik egyedi és megismételhetetlen.

Létezik az úgynevezett teklagyöngy, ami egy mesterségesen előállított gyöngyfajta, többségében üvegből készül. Erre az üveggyöngyre porított kagylóhéjat visznek fel, aminek köszönhetően egy, az igazgyöngyhöz hasonló fényt kap. Ez azonban sérülékeny, és a fényét is gyorsan elveszti, így csak rövid távra éri meg.

Néhány érdekesség

Az ókori egyiptomiaknál pedig a temetkezés szempontjából volt óriási szerepe a gyöngyöknek. Mint minden más eszközt, a gyöngyöket is eltemették az elhunyttal, hogy azoknak a túlvilágon is hasznát vehesse.

A középkorból ered, hogy a gyöngy a tisztaság és a szüzesség szimbóluma. Ebben az időben a fiatal nemes hölgyek hordtak ilyet, mintegy az ártatlanság hangsúlyozásaként. A katonák is szerencsehozó erejében bíztak, így a páncéljuk alatt hordták.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 10:59, kedd | PR

K&H: ennyivel emelkedett a gyerekinfláció

háromezer forint ma már nem elég két hamburgerre, két évvel ezelőtt még három is kijött ennyiből

2024. Március 27. 14:33, szerda | PR

Az állítható magasságú íróasztal: kulcsod a tökéletes ergonómiához

Megvetted már a legkényelmesebb irodaszéket, de még mindig gyakran fáj a hátad? Lehet, hogy itt az ideje átgondolnod azt is, hogy milyen íróasztalhoz ülsz le minden egyes nap.

2024. Március 12. 10:01, kedd | PR

Hogyan legyünk produktívak

Bevált stratégiák

2024. Március 12. 09:53, kedd | PR

Érzelmi intelligencia a vezetői munkában

Milyen egy érzelmileg intelligens vezető?