Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2016. Március 20. 14:30, vasárnap | Helyi
Forrás: Papp József

Baloldalért díjat kapott Ferenczi László

Baloldalért díjat kapott Ferenczi László

Tóbiás József és Botka László adták át a kitüntetéseket szombaton.

Tegnap Budapesten az MSZP választmányának ülése előtt adták át az idei díjazottaknak a Baloldalért díjakat. Mint Tóbiás József pártelnök elmondta, a Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége 2011-ben alapította a díjat, és azóta évente adják át a legérdemesebbeknek. Azok kaphatják meg ezt az elismerést, akik amellett, hogy hosszú éveken át elkötelezett baloldaliként végezték közéleti tevékenységüket, szakmai munkájukban és magánéletükben is példát mutattak környezetüknek. Akkor is elkötelezett baloldaliak voltak, amikor ez épp nem volt "divatos", a nehéz években is mindig lehetett szamítani a munkájukra. Többek közt nekik is köszönhető, hogy sokan és sokszor akarták már temetni az MSZP-t, most mégis újra erősödik, él, és a jelenlegi kormány leváltására készül a társadalom többségével.

Győr-Moson-Sopron megyéből Ferenczi László kapott idén kitüntetést, aki az MSZP alapító tagja. Kezdetektől fogva nagy aktivitással és megbízhatóan vett részt a szervezet munkájában különböző szinteken. 1990-ben önkormányzati képviselő lett Csornán, ami addig tartott, míg Farád településrész helyi népszavazás után különvált Csornától. Több ciklusban volt az MSZP Rábaközi Szervezet elnöke, tagja volt a párt megyei elnökségének is. Három ciklusban dolgozott Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat MSZP frakciójában is, egy ciklusban frakcióvezetőként. Több önkormányzati és országgyűlési képviselő választáson volt helyi kampányfőnök. Mint területfejlesztési szakember nagy tekintéllyel bírt előbb a Rábaköz, majd az egész Nyugat-Dunántúl polgármestereinek, önkormányzati képviselőinek és intézményvezetőinek körében. A Miniszterelnöki Hivatalban a kistérségi koordinátorok felügyeletét látta el. Nyugdíjba vonulása után még egy időre aktív maradt, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács titkárság vezetőjeként dolgozott.

- Nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, hogy megkapom ezt a kitüntetést.- mondta az átadás után Ferenczi László. Nem tagadom, nagyon jólesett. Jó érzés, ha olyanok ismerik el az ember munkáját, akikkel korábban jóban-rosszban együtt dolgozott. Egy dologgal nehéz megbarátkozni. Ilyen díjat nem ifjú reménységek kapnak, ez bizony hosszú évek munkájának eredménye, így már én is az MSZP "nagy öregjei" közé tartozom.

Címkék: baloldalért díj, mszp

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 13. 19:00, szombat | Helyi

Nem a közel 120 ezer elektromos rollerrel van gond

A szabályozásuk és felelős használatuk a kulcs

2026. Június 13. 16:00, szombat | Helyi

Erdei lovastábor gyerekeknek

Felhívás

2026. Június 13. 13:00, szombat | Helyi

Okosan töltsük föl a medencénket!

Jöhet a nagy csobbanás!

2026. Június 13. 09:00, szombat | Helyi

Gyerektábor Farádon

Felhívás