Hírek
2013. Augusztus 13. 07:00, kedd |
Helyi
Forrás: MSZP Kapuvári Szervezete
Baráti találkozó a beledi halastavaknál

Egy jó beszélgetés a nyári verőfényben pörkölt, sör és bor mellett.
A kapuvári és a beledi szocialisták minden évben megrendezik baráti találkozójukat valami természet közeli helyen. Persze ilyenkor is szóba kerül a politika, de inkább barátként egy kellemes délután reményében szervezik meg a rendezvényt. Az idei találkozóra a beledi halastavak mellett került sor az elmúlt hétvégén.
A megjelenteket Széplaki Tamás, az MSZP megyei elnöke is köszöntötte, aki röviden értékelte az ország és a megye gazdasági, társadalmi helyzetét. Kijelentette, hogy a jövő évi választásokon az MSZP a győztes összefogás részeként vesz részt, és hozzálát partnereivel az ország rendbetételéhez. Kiemelte, hogy fontosak az ilyen összejövetelek, mert az MSZP nem csak egy politikai párt, hanem hasonlóan gondolkodó emberek baráti közössége is, aminek szüksége van a közösséget erősítő eseményekre is.
A rövid politikai bevezető után elkészült a pörkölt is, amit jó étvággyal fogyasztottak el a résztvevők, amiben segített a sör és a jóféle vörösbor is. A finom vacsora után baráti beszélgetés vette kezdetét, amibe belefért a sok megbeszélni való családról, városról, országról.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 10:06, csütörtök | Helyi
Egyre több a rolleres baleset
Az elmúlt 24 órában három rolleres került súlyos sérülésekkel kórházba.
2025. Június 18. 16:00, szerda | Helyi
Hamis aranyékszerekkel csapta be az áldozatát
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
2025. Június 18. 13:00, szerda | Helyi
Közösségi munka Bogyoszlón
Önkéntes segítők jelentkezését várják.
2025. Június 18. 09:00, szerda | Helyi
Százával futották a kilómétereket éjjel nappal
A legtöbb embert bevonzó csornai amatőr rendezésű esemény.