Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2020. Január 07. 13:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Bekábítószerezve ültek a körözött autóban

Bekábítószerezve ültek a körözött autóban

A kapuvári rendőrök elfogták a gépkocsivezetőt és utasát.

Kapuváron, a Győri út és az Ipartelepi út kereszteződésében intézkedtek a járőrök egy gépkocsi vezetőjével és utasával szemben 2020. január 6-án délután. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a gépkocsira a Tatabányai Rendőrkapitányság körözést adott ki, ezért a járművet lefoglalták, a 31 éves tatabányai férfit, valamint a 23 éves szintén tatabányai női utast elfogták, majd előállították őket a Kapuvári Rendőrkapitányságra, ahol mindkettőjük ruházatát átvizsgálták. Ennek során a nő alsó ruházatában alufóliába csomagolt, kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. Mivel mindkét elfogott személy úgy nyilatkozott, hogy a rendőri intézkedést megelőzően fogyasztottak kábítószert, velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindegyikük esetében pozitív értéket mutatott.

A nyomozók a férfit és a nőt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 13:00, vasárnap | Helyi

Ne akkor keresd a megoldást, amikor már lángol a konyha!

Katasztrófavédelem felhívása

2025. Augusztus 03. 09:00, vasárnap | Helyi

Megszüntetik a lejárt sírhelyeket a szili temetőben

Felhívás

2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi

Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt

Nyugtalanláb-szindróma

2025. Augusztus 02. 16:00, szombat | Helyi

Futás Kajos László emlékére

Mórichida - Csorna