Városlista
2025. augusztus 4, hétfő - Domonkos

Hírek

2014. Május 20. 13:00, kedd | Helyi
Forrás: Agyagosszergény, Közi Horváth József Népfőiskola

Böjte Csaba ferences szerzetes a Közi Horváth József Népfőiskolán

Böjte Csaba ferences szerzetes a Közi Horváth József Népfőiskolán

680.000 Ft adomány gyűlt össze Agyagosszergényben

Május 17-én szombat délelőtt a „Csillagösvény a Dunántúlon” elnevezésűprogramkörút keretében Böjte Csaba atya volt a Közi Horváth JózsefNépfőiskola vendége. Csaba testvér szentmisét mutatott be – melynekkezdetén Barbély Enikő köszöntötte a vendéget - a Szent László templomban –Szarka Gábor plébánossal -, ahol prédikációjában Szent Józsefet állítottaközéppontba, életét példaként ajánlva mindenki számára.

Az ünnepi szentmisea tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ lányainak énekeivel értvéget. A szentmisét követően Szalai Viktor népfőiskolai alapító köszöntötte ajelenlévőket. Közi Horváth József gondolatait kölcsönvéve úgy fogalmazott, „azapostolkodás parancsa vonatkozik a hívekre éppen úgy, mint a papokra. Csak afeladatkör más…” – mintegy célozva arra, hogy a Csaba testvér által végzettapostolkodás, egyénenként mindenki számára legyen az élet bármely területén,mindannyiunk feladata és kötelessége.

Előadásában Böjte atya hangsúlyozta,hogy mindig kell, hogy legyen időnk egymásra, az örömre és Jézus szeretetére.

A több száz hívet vonzó rendezvény dedikálással zárult.

A délelőtt során a népfőiskola adománygyűjtést szervezett Csaba testvérerdélyi gyermekmentő szolgálatához, melynek során 680.000 Ft adomány gyűltössze. A Közi Horváth József Népfőiskola alapítói köszönetüket és hálájukatfejezik ki mindazoknak, akik adományaikkal hozzájárultak Böjte atyamunkásságához.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 19:00, vasárnap | Helyi

Egyedül Magyarország ragaszkodik az orosz gázhoz

Időhúzásra játszik, vagy érdemi lépésekre szánja rá magát a magyar kormány?

2025. Augusztus 03. 16:00, vasárnap | Helyi

Traktoros felvonulást szerveznek Magyarkeresztúron

Jelentkezőket várnak.

2025. Augusztus 03. 13:00, vasárnap | Helyi

Ne akkor keresd a megoldást, amikor már lángol a konyha!

Katasztrófavédelem felhívása

2025. Augusztus 03. 09:00, vasárnap | Helyi

Megszüntetik a lejárt sírhelyeket a szili temetőben

Felhívás