A múlt század elején a Pulmann család egyike volt a legtekintélyesebb csornai famíliáknak. Három tagjuk (János, Iván és Vince) is építész volt. Munkáikkal nem csupán a Rábaközben, hanem Szombathelyen, sőt még az Adriai-tenger partján is találkozhatunk.

Amikor elkezdték építeni a Jézus Szíve plébániatemplomot, akkor a húszas évei elején járó Pulmann Vince János építész-gyakornok is elkészítette az új templom hasonmását. Az 1:100 méretarányban készült makettet fél éven át formázta papírkartonból. A kis modell 1938 júliusában készült el, hónapokkal megelőzve az igazi átadását, így a maketten szerepel az a gipszből megformázott dombormű, ami az eredeti tervek szerint a homlokzaton kapott volna helyet, de végül nem készült el. A mutatós alkotást először Barabás János üvegkereskedő üzletében lehetett megcsodálni, majd néhány hét múlva megvásárolta (az ifjú Pulmann csak az anyagköltség megtérítését kérte) alkotó Élő Pál plébános a templom számára. Mai napig ott látható egy üvegbúra alatt. A csornai fiatalember 1942-ben belügyminiszteri engedéllyel Poroszlay-ra magyarosította a nevét, amit egy harctéri cselekedetével is ismertté tett.

A doni harcok idején, 1942 augusztusában megmentette egy magyar repülő életét, aki a szovjet és a magyar vonalak között ért földet sebesülten. Az esetet a következő hónapokban több hírlap is leközölte, hogy bemutassa a távolban küzdő katonáink hősiességét. Adjuk át a szót Rozsnyai Simon haditudósítónak: „Már-már úgy látszott, hogy a szovjet csapat ér oda hamarább. Orbán főhadnagy, már földet ért és sebesülten, vérezve feküdt ejtőernyője mellett. A magyar csapat még 150 méterre volt tőle, viszont a szovjet csoport már 50 méterre megközelítette. A tehetetlen szemlélők máig elveszettnek tekintették bajtársukat. Ekkor azonban Poroszlay zászlós megmentette a helyzetet. Futás közben parancsot adott Nagy szakaszvezetőnek, hogy álljon meg és golyószórójával tüzeljen az ellenségre, ő maga meg lekapta géppisztolyát és futás közben leadott egy sorozatot. Ugyanekkor Nagy Béla is megnyitotta a tüzet. A két sorozat megtette hatását. A szovjet katonák megtorpantak, az elől haladók találattal érve, elestek. Ez elég volt arra, hogy a három magyar elérje Orbán főhadnagyot. A sebesült repülőtisztet két honvéd vállára vette, Poroszlay zászlós pedig ottmaradt és géppisztolyával távol tartotta az ellenséget addig, amíg sebesült bajtársát a golyószóróig hátravitték. Ekkor a golyószóró lőtt és ennek fedezete alatt vonult vissza a zászlós is. Innen azután együtt folytatták útjukat. A felocsúdott oroszok ekkor mindenfajta fegyverrel lőtték őket, de eredménytelenül. Már a magyar állások előtti dombvonulaton jártak, amikor megszólaltak a szovjet aknavetők is. Okádták gyilkos tüzüket. A kis magyar csoport azonban fedezve, kúszva, mászva haladt hátra és az izgalommal figyelő bajtársak határtalan megkönnyebbülésére, mindannyian megérkeztek. Orbán főhadnagyot azonnal kötözőhelyre vitték, az önként vállalkozók pedig vakmerő tettük végrehajtása után valamennyien sértetlenül elfoglalták ismét állásukat. Mintha semmi sem történt volna.”