Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

Június 7-én este lakhelyén hívott fel valaki egy idős nőt a vezetékes telefonszámán, és 2 millió forintot követelt azzal az indokkal, hogy a fiát letartóztatták, és a kiszabadítására pénzre van szükség. A sértett közölte, hogy csak 1,5 millió forintja van otthon, mire a telefonáló azonnal rávágta, hogy akkor annyi is elég lesz. Miközben az idős nő folyamatos beszélt a hívó féllel, a megadott instrukciók alapján összecsomagolta a pénzt, és kiakasztotta kapujának kilincsére, ahonnan villámgyorsan el is tűnt. Ekkor hívta fel a fiát, aki felvilágosította arról, hogy becsapták, és a történtekről értesítette a rendőrséget.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozói azonnal tanúkat kutattak fel és hallgattak meg, kamerafelvételeket szereztek be és elemeztek. Rövid időn belül azonosították a hatóság előtt nem ismeretlen futárt, akit a győri rendőrök a közterületi támogató alosztály munkatársaival összehangolt akcióban június 11-én Csornán fogtak el.

A nyomozók csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki az 58 éves férfit, majd őrizetbe vétele mellett kezdeményezték letartóztatását.

Videó az elfogásról

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi

Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt

Nyugtalanláb-szindróma

2025. Augusztus 02. 16:00, szombat | Helyi

Futás Kajos László emlékére

Mórichida - Csorna

2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi

A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók

Rendőrségi felhívás

2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi

Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról

Beledben és Farádon