Városlista
2018. november 13, kedd - Szilvia

Hírek

2018. November 06. 16:00, kedd | Helyi
Forrás: Hunyadi János Középiskola

Demokráciát tanultak a csornai Hunyadi diákjai

Demokráciát tanultak a csornai Hunyadi diákjai

Kirándulás az ország házában

Néhány órára az országgyűlési képviselők bőrébe bújhattak a csornai Hunyadi 12.c osztályos tanulói és osztályfőnökük Szűr Lászlóné, ugyanis a Demokráciajáték keretében törvényhozókká válhattak. Az Országgyűlés Hivatala által szervezett programra Szalay Balázzsal a történelem órákon kezdték el a felkészülést a pedagógia tagozatos tanulók. A felkészülés során a végzős, így a jövő évi EP választásokon már választójoggal rendelkező diákok megismerkedtek az Országgyűlés működésével.

A Demokráciajáték egy ideális helyzetet modellez, ahol a képviselők egy előre megadott téma vitája során megegyezésre törekednek. Az ország négy középiskolájából érkező diákok – a hunyadisokon kívül egy szegedi, egy budapesti és egy balatonalmádi gimnázium tanulói vettek részt a programon – négy fiktív párt képviselői lehettek. A négy középiskola csapata egy-egy eltérő nézetű párt bőrébe bújva követték végig a politikai döntéshozatal menetét, pár órába sűrítve a törvényhozást a javaslattételtől egészen a szavazásig. A hunyadisok frakciójának neve Tavaszi Megújulás Szövetség volt.

A tárgyalt törvényjavaslat középpontjában az állt, hogy kapjanak-e szavazati jogot a 16. életkort betöltők, aminek a feltétele egy állampolgári vizsgatétel lenne. Bár ellenzéki pártot játszottak, támogatták a javaslatot, hiszen egy fiatalos gondolkodású pártot kellett játszaniuk, s két módosítót is benyújtottak. A szavazás az egyéni véleménynyilvánítás egyik legfontosabb formája, e segítségével a szavazópolgár lehetőséget kap, hogy alakítója legyen hazája politikai életének. Magyarországon a 18. életévüket betöltöttek voksolhatnak, ám az „eljátszott” folyamat egyes országokban a valóságban is testet öltött már. Brazíliában például majd húsz éve, de Ausztriában és Skóciában is lecsökkentették a szavazati korhatárt 16 éves korra.

Elsőként a vezérszónokok felszólalása következett – a csornaiaknál Gyurkovics Dorina volt a szónok –, majd ezt követte az általános vita. Ezután részletes vita zajlott a négy bizottságban, ahol megtárgyalták a módosító indítványokat is. Az egyik bizottság elnöke Németh Noémi volt.

Az ebédszünetben komoly egyeztetések zajlottak a többi párt vezetőivel. A frakcióülésen Kiss Bernadett és Erdélyi Veronika vezetésével megvitatták, hogy melyik javaslatot támogatják, és melyiket utasítják el.

Elégedettek lettek az eredménnyel, mert sikerült kompromisszumokat kötniük, és a törvénybe az ő javaslataik is belekerültek. Az eredményt látva megtapsoltuk magunkat. A szavazást egy sajtótájékoztató követte, majd egy idegenvezetéssel fejeződött be a mozgalmas parlamenti nap.

A Demokráciajáték során nemcsak új embereket ismerhettek meg a hunyadisok, hanem magukat is kipróbálhatták, egy nem mindennapi szerepben. Rájöttek, hogy vitába szállni és észérvekkel kiállni a véleményük mellett nem is olyan egyszerű.

Ezek érdekelhetnek még

2018. November 13. 16:00, kedd | Helyi

Kinek éri meg a fáradságot vastag faágat húzni az árvízvédelmi töltésre?

Mit szabad és hogyan az árvízvédelmi töltéseken?

2018. November 13. 13:00, kedd | Helyi

Márton napi felvonulást rendeztek Győrsövényházon

Lámpásokkal vonultak végig a falun

2018. November 13. 10:05, kedd | Helyi

Téli felkészülési értekezletet tartottak a katasztrófavédelemnél

Az együttműködő szervezetekkel egyeztették a feladatokat.

2018. November 13. 07:00, kedd | Helyi

Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu

Az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás,