Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2023. November 28. 16:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ebben az időben minden autós manőver komolyabb koncentrációt igényel

Ebben az időben minden autós manőver komolyabb koncentrációt igényel

Óvatosságra, odafigyelésre int a rendőrség.

A szolgálatot ellátó rendőri állomány az elmúlt három napban kilenc személyt fogott el, ebből hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, ötöt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint egy személlyel szemben egyéb ok miatt intézkedtek.

A rendőrök bűncselekmény elkövetése miatt négy személyt, ittas vezetés okán hat főt, illetve egyéb okból kifolyólag öt embert állítottak elő.

Szabálysértési feljelentéssel 43 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 69, míg közigazgatási bírságot 97 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 1414 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 6 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

Esős időben a járművezetőknek számolniuk kell azzal, hogy mind a megállás, mind pedig a kanyarodás komolyabb koncentrációt igényel, mint száraz időjárás esetén. Ilyen körülmények között célszerű kerülni az előzést, és elővigyázatosan, lassítva kell elvégezni a kikerülést.

Nem árt tudni azt sem, hogy esős-szeles időben a gyalogosok általában kevésbé körültekintőek, hiszen a kellemetlen időben ők is mielőbb célba szeretnének érni, ezért fokozott figyelemmel kell lenni a gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra, a sebesség csökkentésével vigyázzunk rájuk.

…hogy mindenki hazaérjen!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása

2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi

Vízitúra szabályok a Szigetközben

Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.