Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2021. Január 15. 16:00, péntek | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy család négy tagja halt meg egy szabálytalan előzésben

Egy család négy tagja halt meg egy szabálytalan előzésben

Bennégtek az ütközés következtében kigyulladt személygépkocsiban.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 813-as számú úton, Győr térségében, 2021. január 14-én 12 óra 15 perckor. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 40 éves győri férfi közlekedett személygépkocsival Bőny felől, Győr irányába. Haladása során a főút 0+400. kilométerszelvényében egy előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban a manőver közben – egy jobbra ívelő útkanyarulatban – a szemből érkező, szabályosan közeledő járműszerelvénynek ütközött, majd kigyulladt. A baleset következtében a sofőr és három utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

A rendőrség a balesettel érintett útszakaszt a szemle és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárta.

A baleset körülményeit a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.

A borsonline információi szerint egy házaspár, 18 éves lányuk és egy kisgyermekük ült a pillanatok alatt lángba borult személygépkocsiban, a családnak esélye sem volt a túlélésre.

A balesetek megelőzése érdekében a rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az előzés során különösen körültekintően kell eljárni. Még annak megkezdése előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy más nem kezdte-e meg járművük előzését, az előttük haladó ilyen szándékot nem jelzett-e, van-e elegendő út a manőver biztonságos befejezéséhez, illetve ezzel más járművezetőt nem késztet-e hirtelen fékezésre. Szintén fontos a megfelelő oldaltávolság megtartása is.

Kérik a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel, a közlekedési szabályok betartásával vezessenek!

...hogy mindenki hazaérjen!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 16:00, csütörtök | Helyi

A május elsejei hosszú hétvége programjai

Hova menjek? Mit csináljak?

2026. Április 30. 13:00, csütörtök | Helyi

Heti állásbörze

Heti állásajánlatok a Szuperinfóból.

2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi

Nyílt nap Kapuváron, kerékpáros iskola kupa Csornán

Rendőrök és gyerekek

2026. Április 29. 16:00, szerda | Helyi

Néhány dolgot tarts észben, mielőtt túrázni indulsz!

A katasztrófavédelem felhívása.