Hírek
2021. Június 08. 09:00, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Egy csornai dohánybolt parkolójában verekedett egy döri férfi

Garázdaság miatt órizetbe vették.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. június 6-án 16 óra 37 perckor, miszerint Csornán, egy dohánybolt parkolójában bántalmaztak egy fiatalt. A helyszínre érkező járőröknek a 19 éves sértett elmondta, hogy miközben kilépett a dohányboltból szóváltásba keveredett egy másik vásárlóval, aki sérelmezte, hogy ő túl sokáig volt bent az üzletben. Az indulatos férfi a kezében tartott telefonjával megütötte őt, amitől felrepedt a szemöldöke. Bántalmazója a vásárlást befejezve meglátta, hogy ő és barátai még a parkolóban tartózkodnak, ekkor autójából egy csavarkulcsot vett magához, amit kezében tartva hozzájuk lépett és kioktatta őket.
Az egyenruhások elfogták a helyszínen tartózkodó feltételezett elkövetőt, akit a Csornai Rendőrkapitányságra előállítottak ahol a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a döri lakost.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi
Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt
Nyugtalanláb-szindróma
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon