Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2012. Február 13. 21:43, hétfő | Helyi önkormányzati
Forrás: saját forrás

Egy igen szavazatot kapott a költségvetés

Egy igen szavazatot kapott a költségvetés

Csorna Város Képviselőtestülete mai ülésén az év legfontosabb napirendjét, a költségvetést éles vita után nem fogadta el.

A 2012 évi költségvetés volt a legsúlyosabb napirendje a csornai testület ma délutáni ülésének. Az előterjesztő polgármester bevezetője után a könyvvizsgáló szakmailag megalapozottnak minősítette a tervezetet. A 3 milliárd 800 milliós költségvetésben két ponton támadt vita a testületben. A néptánciskola és a néptáncegyüttes támogatásának növeléséről gyorsan megegyeztek a vitázó felek. A Csornai Sportegyesület és a helyi televízió szerződéséből származó 2012 évi költségvetési teher erősen megosztotta a testületet. Korábban a Korona Egyesület és a FIDESZ képviselői egyeztettek a 120 milliós hiány eltüntetéséről. A sport és a tévé pénzén kívül mindenben meg tudtak egyezni. A személyeskedésektől sem mentes vita e két kérdés körül csúcsosodott ki. Dr Turi György polgármester javasolta a médiaszerződés felmondását, mert az szerinte hátrányos a városnak, sokkal drágább Csornának, mint más önkormányzatoknak. Emlékeztetett, hogy kényszerből, és ellenvéleményét tartalmazó záradékkal írta csak alá a szerződést, amit „a FIDESZ, és külsős tagja, Balogh Csaba” szavaztak meg. Ezt a polgármesteri kiszólást Kiss Ottó kikérte magának. Gecsényi András alpolgármester felidézte azt a tavalyi közvélemény-kutatásukat, amely szerint az 500 megkérdezettből 416 nem nézi a helyi tévén a testületi ülést, 399 válaszoló túlzottan magasnak tartotta az ellenértékét. Háncs Károly a megkérdőjelezte a közvéleménykutatás szakszerűségét, és uszításnak minősítette a médiaszolgáltatás összegének folyamatos ismételgetését. A polgármester kijelentette, hogy a Korona Polgári Egyesület képviselői a médiaszolgáltatás 11 millió 476 ezer forintos 2012 évi összegével nem fogja megszavazni a költségvetést.

A vitatott két kérdésen túl egy módosító javaslat hangzott még el, ami többeket is meglepett. Dr Bónáné Dr Németh Katalin képviselő a munkaköri leírásban megnövekedett feladatai miatt csaknem 50 % fizetésemelést javasolt a hivatal parkolóőrének, aki közismert FIDESZ választási kampány aktivista.
Kenesei Gáborné alpolgármester javaslatot tett a médiaszerződés felülvizsgálatára, amit a testület elfogadott. A módosító javaslatok közül a Pántlika és a Civil Alap támogatás növelését egyhangúlag szavazta meg a testület. A CSSE többlettámogatását és a parkolóőr fizetésemelését 7/5 arányban szavazta meg a testület. Ezek a döntések azonban nem léphetnek hatályba, mivel a költségvetési rendeletet mindössze egy képviselő szavazta meg, a többi elutasította.
A következő ülésen tehát újra kezdhetik a költségvetési vitát.
A további témákra még visszatérünk.

Címkék: önkormányzat, csorna

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 09:00, vasárnap | Helyi

Megszüntetik a lejárt sírhelyeket a szili temetőben

Felhívás

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.