Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2019. Január 11. 16:00, péntek | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap alatt 5 járművezető esetében jelzett a szonda a megyében

Egy nap alatt 5 járművezető esetében jelzett a szonda a megyében

Már kismértékű alkoholfogyasztást követően is veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

A rendőrök 2019. január 9-én és január 10-én tartottak közlekedésbiztonsági ellenőrzést Győr-Moson-Sopron megye területén. Ennek során a gépjárművek állapotának és a vezetéshez szükséges engedélyek meglétének vizsgálatán túl minden esetben alkoholtesztert is alkalmaztak a járművezetőkkel szemben. A megyében Kapuváron egy, Mosonmagyaróváron és térségében három, míg Sopronban szintén egy sofőr esetében mutatott pozitív értéket az eszköz. A helyszínen használt teszter által mért eredmények alapján a járőrök mind az öt sofőrt elfogták és őket - további mintavételre - az illetékes rendőrkapitányságra előállították.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezető figyelmét, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

A megyei rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése miatt kéri a gépjárművezetőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat és alkohol fogyasztását követően ne üljenek a volán mögé!

"...hogy mindenki hazaérjen!"

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi

Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt

Nyugtalanláb-szindróma

2025. Augusztus 02. 16:00, szombat | Helyi

Futás Kajos László emlékére

Mórichida - Csorna

2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi

A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók

Rendőrségi felhívás

2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi

Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról

Beledben és Farádon