Városlista
2026. február 7, szombat - Tódor

Hírek

2016. Február 14. 16:30, vasárnap | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap két helyről is lopni akart

Egy nap két helyről is lopni akart

A kapuvári rendőrök elfogták azt a 40 éves jászjákóhalmai nőt, aki Rábakecölön egy nap alatt két házból is megpróbált lopni.

A megyei rendőr-főkapitányság ügyeletére 2016. február 13-án 15 órakor érkezett bejelentés arról, hogy egy nő hívatlanul bement Rábakecöl Kulturális Központjába, ahonnan különböző tisztítószereket pakolt be a táskájába és megpróbálta azokat ellopni. Cselekménye közben a művelődési ház alkalmazottja megzavarta, így az asszony az összegyűjtött értékeket hátrahagyta és sietve távozott a helyszínről. A kapuvári járőrök fél órán belül igazoltatták és elfogták G. I. 40 éves jászjákóhalmai lakost, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

A rendőrök a nőt előállították a rendőrkapitányságra, ahol ruházatának átvizsgálásakor egy hamutartót találtak, amit az asszony - elmondása szerint - korábban egy másik falubeli házból lopott el.

A nyomozók G. I. jászjákóhalmai lakost lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nő elismerte a bűncselekmények elkövetését.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 07. 16:00, szombat | Helyi

Jobaházán így csinálják

Polgármesteri tájékoztató

2026. Február 07. 13:00, szombat | Helyi

Közösségi kemence program Szilban

Helyi gasztronómia népszerűsítése

2026. Február 07. 09:00, szombat | Helyi

Elkészült a bölcsőde korszerűsítés Kónyban

Európai Uniós forrásnak köszönhetően valósult meg Kónyban a Gesztenye és Százszorszép Családi Bölcsődék korszerűsítése.

2026. Február 06. 16:00, péntek | Helyi

Anonim alkoholisták csoportja indul Csornán

Önsegítő csoport