Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2019. November 13. 13:00, szerda | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Egyre több halálos közlekedési baleset

Egyre több halálos közlekedési baleset

A közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gyalogosan közlekedők figyelmét az alábbi közlekedési szabályok betartására:

Az őszi és téli időszakban kiemelten fontos a gyalogosok részéről is a láthatósági szabályok betartása, hiszen korábban sötétedik, valamint ilyenkor előszeretettel viselnek sötétebb színű ruhákat. Ez különösen veszélyes lehet olyan útszakaszon, ahol nincs közvilágítás, amely lakott területen kívül és belül egyaránt előfordulhat. Éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül az úttesten, útpadkán, leállósávon tartózkodó gyalogosoknak fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie!
Ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen!
A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról!
Vegyék figyelembe, hogy nedves, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani!
A gyalogosok, amennyiben a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely van, azon haladjanak át az úttesten!
A KRESZ szabályai a gyalogosokra is vonatkoznak. Mielőtt az úttestre lépnek, mindig győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak-e kelni az úton anélkül, hogy veszélyhelyzetbe kerülnének!
Látni és látszani

A gépjárművezetők figyelmét is felhívják a körültekintő, előzékeny és szabálykövető közlekedésre.

A járművezetők esetében is nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!
Próbáljanak szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!
A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.

…hogy mindenki hazaérjen!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 09:00, kedd | Helyi

Kapuvári faipari telephelyen keletkezett tűz szombaton

A 24. héten történt.

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása