Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2016. Szeptember 05. 16:00, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Életveszélyes sérülés lett a szóváltás vége

Életveszélyes sérülés lett a szóváltás vége

Szemtanúk jelentkezését várják a rendőrök.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy ismertetlen férfi ellen. Az elkövető 2016. szeptember 2-án 14 óra 30 perckor a Győrön átvezető 1-es számú főút Rába hídján szóváltásba, majd verekedésbe keveredett a későbbi sértettel. A kölcsönös dulakodásban mindkét férfi arc, illetve testszerte sérüléseket szenvedett. A későbbi sértettet súlyos sérülésekkel a mentők kórházba szállították, míg a tettes elmenekült a helyszínről.

Az ismeretlen elkövető személyleírása: 35-40 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, vékony testalkatú férfi. Arca borostás, rajta - feltehetően - a dulakodásból származó sérülések láthatóak. Haja zselézett rövid, barna színű. Bal karján nonfiguratív tetoválás van.
Ruházata: A férfi világoskék rövid ujjú pólót viselt. Fején napszemüveg, hátán nagyobb méretű hátizsák volt. Az ismeretlen elkövető egy MTB kerékpárral menekült el a helyszínről.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon (9024 Győr, Szent Imre út 2-4.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása

2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi

Vízitúra szabályok a Szigetközben

Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.