Hírek
2012. Június 18. 15:00, hétfő |
Helyi
Forrás: saját forrás
Eltűnt az öreg fűzfa

Ma délelőtt kivágták a Park utcában az öreg fűzfát.
Az ott lakók többsége már régóta kérte, hogy a Park utca 40 lakásos társasháza előtt álló öreg terebélyes fűzfát vágják vissza, vagy vágják ki.
Az öreg fa nagyon szép volt, ahogy szinte ráborult az útra, de sok gondot is okozott emiatt. Nagyobb jármű esetében már a közlekedést is zavarta, de veszélyt okoztak egy-egy nagyobb vihar esetén a letörő nagy ágak. Vegetációs időszakban folyton hullott a száraz levél és a virág, amitől mindig szemetes volt a ház környéke. Nagy eső esetén ezeket belemosta a víz a csapadékvíz elvezetőbe, ami többször is okozott dugulást, és állt a víz az úttesten.
Az önkormányzat szakemberei megvizsgálták a fát, először csak nagymértékű gallyazást rendeltek meg, de ahogy vágták a vastagabb ágakat, kiderült, hogy a fa törzse annyira korhadt belül, hogy az egész fát ki kell vágni. A törzsön taplógombát találtak, a törzsben harkályodút. Ezek mind annak a jelei, hogy a fa elöregedett, belül elkorhadt.
Az utca az elmúlt 6-7 évben folyamatosan szépült, a házakat pályázati támogatással felújították, külső hőszigeteléssel látták el, új vakolatot és színt kaptak a homlokzatok. Teljesen megújult a hetvenes években épített lakótelep.
Az öreg fűzfa szép volt, a házak építése óta hozzá tartozott az utcaképhez, de az idő legyőzte az öreg törzset. Reméljük, hamarosan új, egészséges fát ültetnek a helyére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 10:06, csütörtök | Helyi
Egyre több a rolleres baleset
Az elmúlt 24 órában három rolleres került súlyos sérülésekkel kórházba.
2025. Június 18. 16:00, szerda | Helyi
Hamis aranyékszerekkel csapta be az áldozatát
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.