Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2016. Január 30. 10:00, szombat | Helyi
Forrás: NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága

Érdemes mielőbb leadni a 2016. évi adóelőleg-nyilatkozatot

Érdemes mielőbb leadni a 2016. évi adóelőleg-nyilatkozatot

A korábbi évekhez hasonlóan idén is célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkavállalóknak járó idei kedvezményeket mielőbb figyelembe vegyék a kifizetők.

2016-tól négy éven át fokozatosan nő a két eltartottat nevelő családok esetén a kedvezményezett eltartottanként figyelembe vehető összeg.

Az adóelőleg-nyilatkozatot a munkavállaló tölti ki és adja át munkáltatója részére, így bérszámfejtéskor a munkáltató megfelelő módon számolja el a nettó béreket, azaz év közben ez alapján vonja le a dolgozója béréből az adóelőleget. Az adóelőleg-nyilatkozat nem kizárólag munkáltató számára adható, hanem olyan kifizető felé is, aki összevonás alá eső rendszeres jövedelmet, például havi, heti bért, munkadíjat, tiszteletdíjat juttat. Ilyen kifizetőnek számít például az a megbízó, aki rendszeresen juttat megbízási szerződés alapján díjat a magánszemélynek.

Ha már az első hónap bére után érvényesíteni kívánja a munkavállaló a kedvezményeket (például családi kedvezmény, személyi kedvezmény), akkor az első bérszámfejtést megelőzően kell a munkáltatónak átadni az új évre vonatkozó adatokkal kitöltött adóelőleg-nyilatkozatokat. Változás esetén a kedvezményt érvényesítő munkavállaló köteles haladéktalanul új nyilatkozatot tenni, vagy a korábbi nyilatkozatot visszavonni.

A családi kedvezmény – a feltételek fennállása esetén – az összevont adóalapot csökkenti. A családi kedvezmény összege 2016-ban kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként egy eltartott esetén 66 670 forint, kettő eltartott esetén 83 330 forint, három vagy annál több eltartott esetén 220 000 forint. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy havonta és kedvezményezett eltartottanként egy eltartott esetén 10 ezer forinttal, két eltartott esetén 12 500 forinttal, három vagy több eltartott esetén 33 ezer forinttal magasabb összegű nettó kereset áll a családok rendelkezésére.

Az idei évtől kezdődően fokozatosan nő a két eltartottat nevelő családok esetén a kedvezményezett eltartottanként figyelembe vehető összeg, míg 2019-re az eredeti kedvezmény dupláját, havonta és kedvezményezett eltartottanként a 20 ezer forintot el nem éri.

Az első házasok kedvezményének érvényesítéséhez szintén a munkáltatóhoz kell leadni a megfelelő adóelőleg-nyilatkozatot. A kedvezmény mértéke 2016. január 1-jétől jogosultsági hónaponként (legfeljebb 24 hónapig) 33 335 forint, ami azt jelenti, hogy havonta ötezer forinttal magasabb összegű nettó kereset áll a házaspárok rendelkezésére. A 24 hónapon belül a kedvezmény utoljára arra a hónapra érvényesíthető, amelyet követően a magánszemély magzatra vagy gyermekre tekintettel családi kedvezményre válik jogosulttá.

A NAV honlapján elérhetők a javasolt (megfelelő felépítésű és tartalmú) adóelőleg-nyilatkozat minták, amelyek alapján minden igénylő elkészítheti saját adóelőleg-nyilatkozatát.
Az adóelőleg-nyilatkozatok kitöltési útmutatója részletezi mikor jogosult adózó az adott kedvezményre, hogyan, milyen adatokkal kell kitölteni és mire érdemes odafigyelni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 09:00, péntek | Helyi

Csornaiak az Ultrabalatonon

Több csapatban is futottak a városból.

2024. Május 09. 16:00, csütörtök | Helyi

Kérdőív Csorna fejlődéséről

Félig tele van a pohár, vagy félig üres? Válaszoljon Ön is!

2024. Május 09. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból

2024. Május 09. 09:00, csütörtök | Helyi

Olvassunk együtt!

Felolvasó est a csornai könyvtárban.