Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2014. November 25. 07:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Fának hajtott a figyelmetlen autós

Fának hajtott a figyelmetlen autós

Közlekedési baleset szemtanúit keresik a rendőrök

A Csornai Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya közúti baleset gondatlanokozása vétség elkövetése miatt eljárást indított egy 50 éves pápailakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2014. július 31-én 4óra 25 perckor az általa vezetett Fiat típusú személygépkocsival aRábaszentmihály és Tét közötti útszakaszon közlekedett, és nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a járműve sebességét. Egylombos faág volt a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávjában,majd az ág kikerülése céljából a kormányt balra rántotta. Emiatt letért amenetiránya szerinti bal oldali füves útpadkára, ahol egy fának ütközötta járműve jobb első oldali részével.
A balesetben az utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

A Csornai Rendőrkapitányság várja azon szemtanúk jelentkezését, akik abalesettel kapcsolatosan érdemi információkkal rendelkeznek vagy akik abaleset helyszínéről a letört nagyméretű faágat az úttestrőlfélrehúzták, hívják a 263-277 illetve 520-000/16-10-estelefonszámot.

Címkék: baleset, szemtanú

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 16:00, péntek | Helyi

Elfogták a betörőket

Rendőrségi felhívás a biztonságért.

2025. Június 20. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2025. Június 20. 09:00, péntek | Helyi

Közlekedés forró nyári napokon

Rendőrségi felhívás

2025. Június 19. 16:00, csütörtök | Helyi

Újra cigányzene szól a Remete Vendéglőben

Egész nyáron.