Hírek
2015. Március 26. 16:28, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Fegyvert kapnak a temesvári helyi tömegközlekedési eszközök jegyellenőrei
A temesvári helyi tömegközlekedési vállalat (RATT) a villamosokon, autóbuszokon dolgozó jegyellenőrök felfegyverzésére készül – közölte a Timis Online portál.
A vállalat vezetője, Ioan Goia elmondta a portálnak, hogy már áprilistól megjelenhetnek a temesvári tömegközlekedési eszközökön az egyenruhába öltöztetett és pisztollyal felszerelt jegyellenőrök, akik ezentúl rendfenntartói feladatokat is ellátnak. A jegy nélkül utazók kiszűrésén túl az is feladatuk lesz, hogy fellépjenek a zsebtolvajok, a garázdák és a koldusok ellen.
A vállalatvezető hozzátette, hogy 25 jegyellenőr már megkapta a fegyverviselési engedélyt, számukat azonban negyvenre szeretnék növelni. Hozzátette, még nem döntötték el, hogy milyen típusú fegyverrel látják el az ellenőröket.
Goia azt is megemlítette, hogy az egyenruhás, fegyveres ellenőrök megjelenésével az önmagukat ellenőrnek kiadó csalók fellépése is ellehetetlenül a temesvári tömegközlekedési eszközökön. A RATT legutóbb két héttel ezelőtt figyelmeztette az utazóközönséget arra, hogy hamis ellenőrök próbálnak pénzt kicsalni a jegy nélkül utazóktól.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.