Hírek
2013. Február 26. 08:05, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság
Fél órán belül rendőrkézen a kapuvári tolvaj trió

Megzavarta őket a riasztó.
A Kapuvár, Deák Ferenc utcai dohányáru kereskedésből betörés miatt érkezett riasztás a minap a Kapuvári Rendőrkapitányságra. Ismeretlen tettesek az üzlethelyiség hátsó fa ajtaját betörték, a belső vasajtót felfeszítették. Az épületbe jutva megszólalt riasztó, amely a betörőket menekülésre késztette.
Az adatgyűjtés és nyomkutatás eredményeként, a bejelentést követő fél órán belül elfogták a rendőrök a betörés feltételezett elkövetőit. A három huszonéves kapuvári fiatal a bűncselekmény elkövetését beismerte. A házkutatás során betöréshez használatos szerszámokat és kesztyűket foglaltak le a nyomozók. Az üzletből értéket nem vittek el, de a rongálással százezer forint kárt okoztak.
A nyomozás kiderítette, hogy a trió egyik tagja 2013. február 9-én a kapuvári Piac téren egy büfébe hatolt be erőszakkal, és onnan harmincezer forintot, szeszesitalokat tulajdonított el. A büfétől nem messze két másik üzlet ajtaját betörte és a boltban értékek után kutatott.
A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügyben betöréses lopás és három rendbeli betöréses lopás kísérlete miatt folytatja a nyomozást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 16:00, szerda | Helyi
Hamis aranyékszerekkel csapta be az áldozatát
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
2025. Június 18. 13:00, szerda | Helyi
Közösségi munka Bogyoszlón
Önkéntes segítők jelentkezését várják.
2025. Június 18. 09:00, szerda | Helyi
Százával futották a kilómétereket éjjel nappal
A legtöbb embert bevonzó csornai amatőr rendezésű esemény.