Hírek
2015. Március 26. 16:20, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Franciaországi légikatasztrófa - Német szakértők szerint is lehetséges, hogy a másodpilóta szándékosan elpusztította a gépet
A Germanwings német légitársaság franciaországi repülőgép-szerencsétlenségének feltárásában közreműködő német szakértők megerősítik a francia hatóságok megállapítását, miszerint a másodpilóta vélhetően szándékosan pusztította el a gépet - mondta a német közlekedési miniszter csütörtökön Berlinben.
Alexander Dobrindt közölte, hogy a francia hatóságok munkáját a légi balesetek vizsgálatával foglalkozó német hatóság és a Lufthansa szakértői is segítik, és egyetértenek az eljárást vezető marseille-i ügyészség megállapításaival.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a pilótafülke ajtaját az arra jogosult és a szükséges információkkal rendelkező személyek csak akkor nem tudják kívülről kinyitni, ha belülről szándékosan akadályozzák az ajtó kinyitását.
Thomas de Maiziere belügyminiszter azt mondta, hogy a német hatóságoknak sincs tudomásuk arról, hogy a másodpilótának lettek volna terrorista kapcsolatai. De Maiziere elmondta, hogy az illetékesek már kedden, a katasztrófa napján elvégezték az ilyenkor szükséges vizsgálatokat a nemzetközi partnerekkel együttműködve, és nem találtak terrorizmusra utaló jeleket a másodpilótával kapcsolatban.
Hozzátette, hogy a Germanwings anyavállalatánál, a Lufthansánál rendszeresen végzett biztonsági ellenőrzések sem eredményeztek gyanús jeleket.
A belügyminiszter elmondta, hogy a lezuhant gép személyzetének valamennyi tagját ellenőrizték, és ez mind a hat fő esetében negatív eredményt hozott, vagyis nem tártak fel biztonsági kockázatot vagy terrorizmusra utaló jelet.
A másodpilóta Brice Robin marseille-i ügyész tájékoztatása szerint Andreas Lubitz, akit a német sajtóban a vonatkozó szakmai előírásoknak megfelelően Andreas L. névvel jelölnek.
Az ARD országos közszolgálati televízió helyszíni beszámolója szerint a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Montabaurban, ahol a 28 éves másodpilóta felnőtt, a kisváros közösségét sokkolta a hír, hogy a fiatalember valószínűleg öngyilkosságot követett el, és magával rántott a halálba 149 embert. A másodpilótát nyugodt, kedves embernek ismerték, és sikeres pilótakarrierje révén példaképként tartották számon a helyi vitorlázórepülő egyesületben - számolt be az ARD.
A másodpilóta tizenéves korában szerzett vitorlázórepülőre érvényes engedélyt, és egy szakközépiskola elvégzése után lett a Lufthansa pilótatanonca. A Lufthansa közlése szerint a másodpilóta 2013 szeptemberében csatlakozott a Germanwings légitársasághoz, és azóta 630 órát repült.
A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépének fedélzetén az eddigi adatok szerint 72 német állampolgár - összesen 150 ember - tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban. A német állampolgárok túlnyomó többsége, 64 fő Észak-Rajna-Vesztfália tartományból származott.
A tartományi kormány felhívására csütörtökön 10:53-kor - pontosan 48 órával azután, hogy kedden megszakadt a kapcsolat a Germanwings járatával - egy perc csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt szerte Észak-Rajna-Vesztfáliában. Haltern város gimnáziumánál például több százan gyűltek össze a megemlékezésre. A gimnázium 16 tanulója és 2 tanára tartózkodott a lezuhant repülőgépen.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.