Hírek
2020. Július 15. 13:00, szerda |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Halálos baleset szemtanúinak jelentkezését várják a csornai rendőrök

Traktor és motoros ütközött.
A Csornai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
Kóny külterületén, a 85. számú főúton, Csorna felől Enese irányába közlekedett 2020. július 10-én 18 óra 47 perckor egy Fendt típusú mezőgazdasági vontató a hozzá kapcsolt pótkocsival. Haladása során a főút 14+150. kilométerszelvényéhez érve, balra kanyarodása közben, a járműszerelvénye előzésébe kezdett egy motorkerékpáros, aki a vontatójának ütközött. A baleset során a motorkerékpár sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A Csornai Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki szemtanúja volt a közlekedési balesetnek, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Csornai Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-96/263-272-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es "Telefontanú" zöldszámán, a 107 vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi
Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt
Nyugtalanláb-szindróma
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon