Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2020. Július 12. 20:18, vasárnap | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Halálos előzés a 85-ös főúton

Halálos előzés a 85-ös főúton

A balesetben a vétlen járművezető vesztette életét.

A 85-ös számú főúton, Pereszteg irányából Fertőszentmiklós felé közlekedett egy BMW típusú gépkocsi vezetője 2020. július 11-én 19 óra 45 perckor. Közlekedése során a főútvonal 64. kilométerszelvényében, az előtte haladó ismeretlen forgalmi rendszámú gépkocsi előzésébe kezdett. Az előzéskor azonban az erősen nedves útburkolaton a jármű megcsúszott, a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba sodródott, és ott összeütközött a vele szemben haladó Opel típusú gépkocsival. Az ütközést követően a BMW személyautó a bal oldali forgalmi sávba sodródva állt meg, az Opel pedig a menetiránya szerinti jobb oldalon, az úttest mellett álló fák közé csapódott. A balesetben a vétlen autó sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, utasa, valamint az okozó jármű vezetője és annak utasa megsérültek, őket a mentők kórházba vitték.

A Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy mindig az időjárási, látási, és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek! Kérjük gondoljanak arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat!

…hogy mindenki hazaérjen!


Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 13:00, szerda | Helyi

Szombaton segítő kezeket várnak Bősárkányban a Kissárga szabadidőtóhoz

Önkéntes munka

2026. Március 18. 09:00, szerda | Helyi

Rendőri segítség a nyugdíjasoknak

Csalók, balesetek, veszélyek

2026. Március 17. 16:00, kedd | Helyi

Múlt héten sok balesethez vonultak a tűzoltók

A 11. héten törént.

2026. Március 17. 13:00, kedd | Helyi

Történelmi időket élünk, mi vagyunk a többség

Bóna Szabolcs a Nemzeti Menetről