Hírek
2014. Október 27. 17:06, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Internetadó - Rogán: a lakosságnak 700, a cégeknek 5000 forint legyen a felső korlát!
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek azt a módosító indítványt, amelyben javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja - hasonlóan a telefonadóhoz - magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetéseknél pedig havi 5 ezer forint legyen - közölte az előterjesztő Rogán Antal hétfőn Budapesten, újságírók előtt.
A Fidesz frakcióvezetője jelezte: az adótörvény-javaslathoz benyújtott indítványuk egyértelműen kimondja azt is, hogy az adó alanya a távközlési szolgáltató, nem pedig az előfizető. "Azt gondoljuk, hogy ezeket az adótételeket a távközlési szolgáltatók saját profitjuk terhére ki tudják fizetni" - hangsúlyozta.
Egyúttal kérték a kormányt - folytatta Rogán Antal -, hogy a költségvetési törvényjavaslatban a távközlési adó kiterjesztéséből csak annyi bevétellel kalkuláljanak, amennyit a felső korlát lehetővé tesz.
A politikus emellett elmondta: azt is javasolják a kabinetnek, hogy a távközlési adó adatforgalomra kivetett részéből származó bevételeket a jelentős részben európai uniós forrásból megvalósuló, a szélessávú internet kiterjesztésére irányuló program önrészeként használják fel.
Kérdésre hozzátette, "teljes egészében kacsa" az a hír, hogy a rendvédelmi dolgozók fizetésemelésére menne az internetadóból származó bevétel.
Rogán Antal tájékoztatása szerint az adótörvény-javaslatról november 18-án dönthet az Országgyűlés.
Az internetadó elleni vasárnapi tüntetés lezárása után a Fidesz-székháznál történt rendbontásra utalva a kormánypárti frakcióvezető azt mondta: az erőszak és a vandalizmus elfogadhatatlan. "Az erőszakért és a vandalizmusért azok is felelősséget viselnek, akik a demonstrációt szervezték" - hangsúlyozta, majd úgy fogalmazott, hogy "a civil szervezetek hátára politikusok kapaszkodtak fel". Megjegyezte, a szervezők "effektíve kötődnek az MSZP-hez, annak VIII. kerületi szervezetéhez".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
