Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2019. Szeptember 28. 18:39, szombat | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

Szemtanúk jelentkezését várják.

Ismeretlen személy, ismeretlen típusú és hatósági jelzésű személygépkocsival közlekedett 2019. szeptember 26-án 5 óra 30 perc körül Nyúlon, a Táncsics Mihály utcában, a Jókai utca felől, az István utca irányába. Haladása során egy útkanyarulatban - eddig tisztázatlan okból - áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba. A szemből szabályosan érkező autó vezetője az ütközés elkerülésének érdekében járművét jobbra kormányozta és az út menti árokba hajtva, egy kocsibejáró betonpillérének ütközött. Az okozó a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Győrben, a Lajta utcában, a Nagy Imre út felől, a Répce utca irányába közlekedő járművek forgalmi okból álltak meg 2019. szeptember 20-án 12 óra körüli időben a Lajta út 4 szám közelében lévő gyalogos-átkelőhely előtt. Az egyik személygépkocsi vezetője feltehetőleg figyelmetlenségből hátramenetben indult el és a mögött álló járműnek ütközött, majd a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

A felhívások kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Győrben, a Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 telefonszámon, illetve 520-094-es telefonszámon.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása

2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi

Vízitúra szabályok a Szigetközben

Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.