Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2020. November 22. 15:56, vasárnap | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-Főkapitányság

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

A lakosság segítségét kérik.

A rendőrség azon szemtanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, akik az alábbi baleseteket látták, vagy arról információval rendelkeznek.

2020. november 12-én 07 óra 30 perc és 15 óra 00 perc között Győrött, a Felüljáró út 41. számnál közlekedési baleset történt. Ismeretlen személy ismeretlen forgalmi rendszámú és ismeretlen színű gépjárművel vagy gépi meghajtású munkagéppel közlekedett a fenti úton, amelynek során vélhetően figyelmetlensége miatt az ingatlan betonkerítésének ütközött, majd adatai hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta.

2020. november 5-én 16 óra 49 perc körüli időben egy ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetően bordó színű Suzuki típusú gépjárművel közlekedett Öttevény, Akác utcán, a Hársfa utca felől Miklósi út irányába. Közlekedése során az Akác utca 20. számnál az ott lévő ingatlan gépkocsibejárójára megfordulás céljából lehaladt, majd figyelmetlensége miatt a
kapunak nekiütközött. A történtek után az ismeretlen okozó a helyszínről megállás és az adatainak hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott.

2020. október 28-án 10 óra 05 perc körüli időben ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett az M1-es autópálya jobb pályatestjén, a 119-es kilométerszelvényben lévő Arrabona pihenőhelyről kivezető szervízúton, a MOL töltőállomás felől a pálya irányába. Közlekedése során a szervízút és a pálya gyorsítósávjának kereszteződésében relatív gyorshajtás következtében a menetiránya szerinti jobb oldalon az úttestről lehaladt, s az út mellett kiépített szalagkorlátnak nekiütközött.
A történtek után az ismeretlen okozó a helyszínről megállás és az adatainak hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása

2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi

Vízitúra szabályok a Szigetközben

Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.