Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2022. November 19. 10:00, szombat | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

A rebdőrség a lakosság segítségét kéri.

Ismeretlen személy 2022. október 29-én 9 óra 50 perc körüli időben az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, típusú és színű személygépkocsival közlekedett Győrben, a Malom úton, a Győri út felől az Aba Sámuel út irányába. A 10-es számú vasúti pálya kereszteződésében a vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére behajtott, járművével a csapórúdnak ütközött, amely ennek következtében letörött.
Az ismeretlen, balesetet okozó személy a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Ismeretlen személy 2022. november 13-án 11 óra és 12 óra 15 perc közötti időben Győr, Budai út 1. szám alatti Árkád bevásárlóközpont P1 parkolószintjének Rákóczi Ferenc utca felé eső végén – feltehetően hátramenetben – szándékozott kihajtani ismeretlen rendszámú személygépkocsijával. Az elindulása során, autójával nekiütközött a mellette jobb oldalon álló fehér színű Audi típusú személygépkocsi bal hátsó oldalának. Az ismeretlen okozó a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása

2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi

Vízitúra szabályok a Szigetközben

Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.