Hírek
2023. November 29. 16:01, szerda |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Ismeretlen károkozókat keresnek a rendőrök

A rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú Suzuki típusú gépjárművel közlekedett 2023. november 25-én 16 óra 40 perc körüli időben a 81138-as számú úton Rétalap felől Bőny irányába. Haladása során - figyelmetlenségéből kifolyólag – áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és járműve tükrével nekiütközött a vele szemből közlekedő Mercedes C220 típusú személygépkocsi bal oldali tükrének.
Az történtek után az ismeretlen okozó a helyszínről megállás nélkül, ismeretlen helyre távozott.
A baleset során személyi sérülés nem történt.
2023. november 27-én 5 óra 30 perc és 14 óra közötti időben ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, valószínűleg fehér színű gépjárművel közlekedett Győrben, a Földes Gábor úton. Feltehetően szabálytalan hátramenete során járműve jobb elejével nekiütközött az út szélén korábban leparkolt Suzuki SWIFT típusú jármű bal oldali ajtóinak.
Az ismeretlen okozó a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.
A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi
Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt
Nyugtalanláb-szindróma
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon