Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2021. Február 02. 13:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan haladt a forgalommal szemben Csornánál az M85-ösön

Ittasan haladt a forgalommal szemben Csornánál az M85-ösön

A Csornai Rendőrkapitányságra előállították.

A rendőrségre 2021. február 1-jén 20 óra 10 perckor bejelentés érkezett, amely szerint az M85-ös számú főúton egy személygépkocsi a forgalommal szemben, Győr irányába halad. Az egyenruhások rövid időn belül rátaláltak a szabálytalanul közlekedő gépjárműre, annak vezetőjét igazoltatták, majd vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. A rendőrök az 52 éves férfit elfogták, és a Csornai Rendőrkapitányságra előállították, ahol ellene ittas járművezetés vétségének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A rendőrség az úton hátrahagyott gépjármű elszállítására intézkedett.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

A megyében nemrég adták át az M85-ös számú gyorsforgalmi utat, amelynek fel-, illetve lehajtói pontos helyét a közlekedésben résztvevők még nem ismerhetik eléggé. Kérjük a járművezetőket, hogy figyeljenek az úton kihelyezett jelzőtáblákra, azok útmutatásait tartsák be!
Amennyiben észreveszik, hogy a forgalommal szemben haladnak, semmiképp se tolassanak vissza a felhajtóra, önállóan ne forduljanak meg az úton!
Kapcsolják be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjanak le a leállósáv szélére, vagy a forgalmi sávon kívülre, és álljanak meg. Vegyék fel a láthatósági mellényt, szálljanak ki az autóból, és a korlát mögött várakozva hívják fel a 112-es segélyhívó számot!

…hogy mindenki hazaérjen!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 13:00, szerda | Helyi

Szombaton segítő kezeket várnak Bősárkányban a Kissárga szabadidőtóhoz

Önkéntes munka

2026. Március 18. 09:00, szerda | Helyi

Rendőri segítség a nyugdíjasoknak

Csalók, balesetek, veszélyek

2026. Március 17. 16:00, kedd | Helyi

Múlt héten sok balesethez vonultak a tűzoltók

A 11. héten törént.

2026. Március 17. 13:00, kedd | Helyi

Történelmi időket élünk, mi vagyunk a többség

Bóna Szabolcs a Nemzeti Menetről