Hírek
2014. Február 06. 11:54, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Jobbik: cigányok bántalmaztak jobbikos politikusokat Csepelen
Három cigány származású ember megtámadta, inzultálta és bántalmazta a Jobbik helyi önkormányzati képviselőjét és aktivistáit kedden Csepelen, kampányolás közben - mondta Szilágyi György csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Jobbik budapesti elnöke azt mondta, azért hangsúlyozza az elkövetők cigány származását, mert egyértelműen rasszista és magyarellenes indokkal támadtak a Jobbik standjánál állókra. A két nőből és egy férfiből álló társaság folyamatosan azt kiabálta: "rohadt jobbikosok", "rohadt magyarok" - ismertette Szilágyi György, aki szégyenteljes esetnek nevezte a történteket és felszólította az államfőt és a kormányt, hogy emeljék fel a hangjukat a hasonló esetek ellen.
Kiemelte: a Jobbik nem ijed meg és még nagyobb intenzitással folytatják a közterületi kampányukat.
Lehmann Viktor, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje és budapesti alelnöke - aki maga is jelen volt a keddi esetnél - elmondta: a bejelentésüket követően a rendőrség helyszínre érkező egységei egy órán belül elfogták a két nőt és a férfit, akiket kihallgattak, majd szabadon engedtek. Hozzátette, a támadás során a Jobbik helyi önkormányzati képviselőjét megütötték az arcán és megrugdosták, így a rendőrségi eljárás keretein belül látleletet is vettek a sérüléseiről.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 06:00, hétfő | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.