Városlista
2026. április 28, kedd - Valéria

Hírek

2014. November 04. 09:58, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Jogtalanul vett fel támogatást egy alapítványi iskola Szabolcsban

Jogtalanul vett fel támogatást egy alapítványi iskola Szabolcsban

A tanulói létszámot manipulálva jogtalanul vett fel normatív támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapítványi iskola - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Jánvári-Stefán Regina százados elmondta, hogy az oktatási intézmény három év alatt több mint 22,5 millió forintot vett fel jogellenesen.
Az iskola - amelynek nevét a sajtóreferens nem közölte - a Magyar Államkincstártól olyan tanulók után igényelt támogatást, akiknek egy része soha nem járt az intézménybe.
A pénzügyi nyomozók ötszázötven diák kihallgatása után megállapították, hogy közülük csaknem százan nem vettek részt képzésen, csak a nyilvántartások szerint voltak az iskola tanulói. A nyomozás adatai alapján a pedagógusok is segítséget nyújtottak a csaláshoz, hiszen az általuk oktatott tantárgyakból olyan diákot is osztályoztak, aki az adott tanévben be sem iratkozott.
Az ügyben tizenhét gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás gyanújával.
Az ügy iratait a NAV vádemelési javaslattal küldi meg a Nyíregyházi Városi Ügyészségnek - közölte a sajtóreferens.

Címkék: Bűnügy-csalás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld

Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.

2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.

2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld

Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában

Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés

2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka