Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2018. Augusztus 21. 13:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer hatása alatt rongálta meg a templomot

Kábítószer hatása alatt rongálta meg a templomot

A rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves férfit.

Bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy 2018. augusztus 19-én 15 óra 35 perckor egy ismeretlen férfi az egyik soproni templomot megrongálta. A kiérkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy az ismeretlen elkövető a templom oltárát, a világítóberendezését, a padokat és a falburkolatát törte össze. Az intézkedők adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amely során rövid időn belül elfogták N. Szabolcs 35 éves helyi lakost, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Igazoltatása során a férfi zavartan viselkedett, ezért a rendőrök átvizsgálták a ruházatát, amelyből összesen bruttó 24,6 gramm kábítószergyanús anyag került elő. A helyi férfit a rendőrök elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

A nyomozók N. Szabolcsot a Soproni Rendőrkapitányságon rongálás bűntette és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi

Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt

Nyugtalanláb-szindróma

2025. Augusztus 02. 16:00, szombat | Helyi

Futás Kajos László emlékére

Mórichida - Csorna

2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi

A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók

Rendőrségi felhívás

2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi

Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról

Beledben és Farádon