Városlista
2025. október 20, hétfő - Vendel

Hírek

2014. Január 02. 12:00, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Kerékpáros turizmusát fejlesztené Kapuvár

Kerékpáros turizmusát fejlesztené Kapuvár

Jelentős mértékben fejlesztené kerékpáros turizmusát, elsősorban bicikliútjait a következő években Kapuvár - közölte Hámori György polgármester az MTI-vel.

- A 2007 és 2013 közötti uniós ciklusban csaknem két és fél milliárd forintnyi fejlesztésre nyertünk el támogatást pályázaton, ami szép eredmény egy tízezres város esetében" - mondta a településvezető, hozzátéve: sikerük egyik záloga az volt, hogy számos, határon átnyúló projektben vettek részt.

Emlékeztetett rá, hogy a tavaly elkészült kapuvári inkubátorházra szlovák, az idén májusban avatott kerékpárútra és a hozzá kapcsolódó hídra osztrák partnerrel közös pályázaton nyertek el uniós forrást.

Hámori György elmondta: a helyi idegenforgalom fellendítésének legfontosabb eszköze az volna, ha a közeli Fertő tó magyarországi szakasza is biztonságosan körbekerekezhetővé válna, ehhez azonban több mint húsz kilométeres szakasznak kellene megépülnie.Így viszont többnapos turisztikai programok egyik elemévé válhatna Kapuvár, miközben néhány további kerékpárút-beruházással a teljes Rábaköz látogathatóvá válik a kerekezők számára - jegyezte meg a polgármester.

Hozzátette: a városnak van fürdője, néhány esztendeje megújított múzeuma, számos más látványossága, kerékpároscentrumuk húsz embert befogadni képes szállójának férőhelyeit pedig éveken belül meg kívánják duplázni.

Nemrég a wellnessrészleg kiépítésére pályázott a városüzemeltetési társaság kezelésében lévő kerékpároscentrum. A következő évek turisztikai fejlesztéseihez szükséges, milliárdos nagyságrendű összeget a térség önkormányzataival együttműködve, uniós forrásból tervezi előteremteni Kapuvár.Hámori György azt mondta, arra törekszik az önkormányzat, hogy korábbi projektpartnereiket is bevonják az építkezésbe.

A polgármester jelezte: ausztriai településekkel hangolnák össze turisztikai kínálatukat, az inkubátorház-építésben együttműködő szlovákiai Nagymegyerrel (Velky Meder) pedig úgy működnének együtt, hogy a két település egy-egy napos túrát szervez a hosszabb ideig náluk nyaralóknak a másik városba.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 19. 19:00, vasárnap | Helyi

Több mint tízezren figyelték a madarakat

Európai Madármegfigyelő Napok Magyarországon.

2025. Október 19. 16:00, vasárnap | Helyi

Futó fórum Csornán

Meghívó

2025. Október 19. 13:00, vasárnap | Helyi

Könyvklub indul Szilsárkányban

Újjászületik egy régi hagyomány.

2025. Október 19. 09:00, vasárnap | Helyi

Lakástűzben 77, szén-monoxid mérgezésben 5 ember halt meg az idén

Ugye beszerzel egy füstérzékelőt?