Hírek
2017. Április 28. 05:01, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Kocsikat és épületet gyújtottak fel leszámolásként Cegléden – vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a ceglédi ügyészség két férfival szemben, akik egyikük haragosainak autóit, illetve telephelyét gyújtották fel - tudatta Szabó Ferenc főügyész csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a két ceglédi férfi régóta egymás barátai voltak. Egyikük több emberre is haragudott Cegléden: neheztelt arra a rendőrre, aki egyik hozzátartozóját érintő házi őrizetet ellenőrizte, valamint másokra, akikkel anyagi vagy hivatalos eljárással kapcsolatos vitája volt.
A férfi rábírta barátját, valamint egy másik - a nyomozás során ismeretlenül maradt embert -, hogy álljon bosszút haragosain. 2014 szeptembere és 2016 februárja között öt kiszemelt ember személy-, vagy teherautóját gyújtották föl, az egyik sértettnek pedig a cége nagykőrösi telephelyén lévő épületet. A kocsik teljes mértékben
vagy nagy részükben kiégtek, üzemképtelenné, használhatatlanná váltak, a telepen kétmillió forint kár keletkezett.
A sajtóközlemény szerint a ceglédi ügyészség nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg a két férfit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Belföld
A közel-keleti háború kapcsán is Brüsszel hülyeségeiről beszélt Orbán Viktor
A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, mi pedig nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg.