Hírek
2023. Február 09. 18:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: Blikk
Lehallgatott hangfelvételeket hoztak nyilvánosságra a Völner-Schadl ügyben
Hallgasson bele a felvételekbe! Érdemes!
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) október 24-én bejelentette, hogy korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt benyújtotta a vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen.A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium (IM) akkori parlamenti államtitkárával.
Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt adott a politikusnak – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot –, hogy az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását felhasználja az elnök érdekeiért. Az ügyészség Schadlra 10 év, míg Völnerre 8 év börtönbüntetést kért, továbbá 200, illetve 25 millió forint megfizetését.
A Blikk megszerezte a Völner-ügy lehallgatási felvételeit, most ön is meghallgathatja, miről beszéltek!
1. rész- A kezdetek. "A mocskos patkányok elvitték a Porsche-t"
2. rész- „Kéne valamiféle rendelet, amit k.rva gyorsan össze kell pakolni” Miként lökdösik át a hallgatókat az egyetemi vizsgákon a végrehajtási jogász szakjogász-képzésen. A KNYF tájékoztatása alapján egyébként emiatt nem nyomoznak. Hogyan kell tönkretenni egy végrehajtót, aki nem áll be a sorba?
3. rész.- „Próbál valami hülyeséget kiszedni belőlem... Gyakorlatilag lesz.pott az ember”Schadl: „Valamikor esetleg, úgy hétfő-kedd-szerda körül tudunk beszélni egy tíz percet jó miniszter asszonnyal?”
4. rész - "Mindenképpen rászánnánk erre ötszázezer-egymillió forintot.” Így vett a balatoni nyaralójához használatbavételi engedélyt Schadl.
5. rész - „Az szerintem f.sza” – Schadlék spanyolországi luxusapartmant vettek.
A beszélgetésekből egyértelműen megállapítható, hogy Völner Pál is és Schadl György is sérthetetlennek és mindenhatónak érezte magát egészen Schadl letartóztatásáig. Feltűnő a beszélgetések trágársága, féktelensége. Vicces helyzetet is meghallgathattunk, amikor Schadl felesége és Schadl apja belekeverednek az általuk használt virágnyelvbe.
Megdöbbentő, hogy a lebukás után a megbánás legkisebb jelét sem mutatják, leginkább sértődöttek az eljárás miatt. Schadl még a börtönből is intézte a vagyon egy részének kimentését, ezzel csinált vádlottat a feleségéből és az apjából.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 07:22, szerda | Belföld
Kövér László: a jelenlegi Európai Bizottság Magyarországot az unió fekete bárányaként kezeli
2026. Március 17. 14:00, kedd | Belföld
Szijjártó Péter szerint Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól
2026. Március 17. 13:00, kedd | Belföld
NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége.
2026. Március 17. 11:00, kedd | Belföld
EM: megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.

