Városlista
2024. június 2, vasárnap - Anita, Kármen

Hírek

2013. Március 11. 15:29, hétfő | Sport
Forrás: MTI

Magyar válogatott - Juhász nélkül a románok ellen

Magyar válogatott - Juhász nélkül a románok ellen

Juhász Roland nem került be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely március 22-én a románok, négy nappal később pedig a törökök elleni világbajnoki selejtezőkre készül.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint az együttesbe első alkalommal kapott meghívót Kovács István, a Videoton fiatal támadója, aki az OTP Bank Liga első két idei fordulójában eredményes volt.
"Kovács István hónapról hónapra fejlődik, és elérkezett az idő, mikor már segíteni tud az A-válogatotton - idézte az MLSZ honlapja Egervári Sándor szövetségi kapitányt. - Természetesen megkülönböztetett figyelemmel fogjuk őt segíteni, hogy zökkenőmentesen illeszkedhessen be a csapatba. Sajnos Juhász Roland meghívásáról kénytelenek voltunk lemondani, mert az utóbbi időszakban mindössze egy Ligakupa-mérkőzésen lépett pályára, mintegy nyolc hónapja alig szerepelt tétmérkőzésen."
Jelen állás szerint a magyar és a román csapat jövő pénteken zárt kapuk mögött találkozik a Puskás Ferenc Stadionban, mivel Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) az Izrael elleni augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt megbüntette a magyar szövetséget (MLSZ).
Az MLSZ - miután a FIFA elutasította fellebbezését - a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult az ügyben, amely a héten dönthet arról, hogy felfüggeszti-e a FIFA büntetését.
A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz)
Védők:
Varga József (Greuther Fürth), Vanczák Vilmos (Sion), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Kádár Tamás (Diósgyőri VTK), Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás)
Középpályások:
Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Koman Vladimir (FK Krasnodar), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Pátkai Máté (Győri ETO FC), Koltai Tamás (Győri ETO FC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)
Támadók:
Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Szabics Imre (Sturm Graz), Böde Dániel (Ferencváros), Rudolf Gergely (Diósgyőri VTK), Kovács István (Videoton FC)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 02. 07:37, vasárnap | Sport

Bajnokok Ligája - Tizenötödször nyert a Real Madrid

A Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírását, amelynek szombati döntőjében 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot a londoni Wembley Stadionban.

2024. Június 01. 20:03, szombat | Sport

Jó érzéssel jövünk mindig a Miskolc környéki pályákra

Nagy Matyi az elmúlt hétvégén Öccsével Tomival, a jobb1-ben a II. Diósgyőr Ralin vett részt.

2024. Május 31. 12:11, péntek | Sport

Harmadik éles bevetés, második kategória győzelem Diósgyőrben

Beszélgetés a nem kicsit boldog Görög Péter pilótával a verseny után.

2024. Május 30. 12:33, csütörtök | Sport

Intenzív munkával kezdődött a felkészülés

Intenzív edzésekkel kezdte a felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott a németországi Európa-bajnokságra - erről számolt be többek között Lang Ádám és Nagy Zsolt a Telkiben rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón.