Hírek
2019. Március 28. 17:23, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Máshol lopott fémtárgyakat próbált leadni egy csornai telephelyen
A csornai rendőrök elfogták a férfit, aki olyan fémtárgyakat próbált meg leadni, amelyeket korábban egy sopronhorpácsi telepről loptak el.
Lakossági bejelentés alapján igazoltattak a rendőrök - 2019. március 27-én 10 óra 10 perckor - egy 20 éves férfit, aki az egyik helyi átvevőhelyen alumíniumprofilokat és egyéb fémeszközöket akart leadni, amelyek eredetét nem tudta igazolni. A lakóhelyén tartott házkutatás során az intézkedők egy tárolóban további tárgyakat is találtak, amelyek származásáról szintén nem tudott elszámolni. A járőrök kérdésére végül elismerte, hogy a nála talált dolgokat 2019. március 23-án, egy sopronhorpácsi telephelyről lopta el. K. F. Richárdot, valamint a házban tartózkodó és a bűncselekmény elkövetésében szintén résztvevő társát, B. Vanda 19 éves csornai lakost a járőrök elfogták, majd a soproni nyomozók részére átadták őket.
A Soproni Rendőrkapitányságra történt előállításukat követően a járőrök ugyanazon a napon elfogták harmadik társukat, B. Róbert soproni lakost is, majd mindegyiküket lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 09:00, péntek | Helyi
Indul a STRABAG Klassz RoomProgram
Megnyílt a pályázati lehetőség általános iskolák részére.
2026. Április 30. 16:00, csütörtök | Helyi
A május elsejei hosszú hétvége programjai
Hova menjek? Mit csináljak?
