Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2021. Március 18. 09:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Csornai Hunyadi János Középiskola

Második helyezés az országos tanulmányi versenyen

Második helyezés az országos tanulmányi versenyen

Ismét kitattek magukért a rendészeti szakosok.

A 2020/2021-es tanévben a Csornai Hunyadi János Középiskola 6 rendészet-közszolgálat képzésben tanuló végzős diákja jelentkezett az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Belügyi-rendészeti ismeretek versenyére.

A válogató verseny akadályait 3 diák, Mészáros Rebeka, Szabó Zsüliett és Kollár Ádám vették sikeresen, és jutottak be az országos döntőbe.

Itt a diákoknak 2 szóbeli téma kifejtésével kellett számot adniuk felkészültségükről és tudásukról. Sikeresen álltak helyt a hunyadisok az országos versenyen is, hiszen Kollár Ádám országos 19., míg Szabó Zsüliett országos 11. helyezést szerzett, és ezzel mindketten az elismerés mellett 50-50 ponttal gazdagodtak a továbbtanulásukat illetően.

A legnagyobb siker Mészáros Rebeka nevéhez fűződik, aki korábbi helyezésén 5 helyet javítva a mostani versenyen országos 2. helyezést ért el, tovább öregbítve iskolája hírnevét, érdemeit és eredményeit. Rebeka második helyezése 100 többletpontot jelent számára a továbbtanulása során.

A tanulók felkészítő tanárai: Farkas Balázs és Katona László r. alezredes

Gratulálunk!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása

2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi

Vízitúra szabályok a Szigetközben

Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.