Hírek
2014. Szeptember 19. 11:39, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Megint letörték a sorompót Csornán a vasúti átjáróban
A külföldi járműszerelvény vezetőjét az M1-es autópályán tartóztatták
fel az egyenruhások.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. szeptember 18-án 11 óra 6 perckor érkezett bejelentés, hogy Csornán, a Bartók Béla úti vasúti átjáró csapórúdját ismeretlen tettes letörte, majd a helyszínről távozott.
A helyszínre érkező egyenruhások a megállapították, hogy abűncselekményt egy Szombathely irányából, Mosonmagyaróvár irányábaközlekedő lengyel hatósági jelzésű nyerges vontatóból és a hozzákapcsoltponyvás járműszerelvény vezetője követte el. A jármű a vasúti átjárótbiztosító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére az átjáróba behaladtés a már mozgásban lévő csapórudat a tartókonzolról letörte.
A helyszíni adatgyűjtés adatai alapján a M1-es autópályán szolgálatotteljesítő rendőrök 12 óra 20 perckor a járműszerelvényt Mosonmagyaróvártérségében feltartóztatták és vezetőjét a Csornai Rendőrkapitányságraelőállították.
A Csornai Rendőrkapitányság az 56 éves külföldi ellen közúti közlekedésbiztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozottgyanúja miatt indított büntetőeljárást.
(Képünk egy ugyanebben a vasúti átjáróban történt korábbi hasonló esetről készült)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 09:00, vasárnap | Helyi
Madáretető készítő pályázat a A Szanyi Gólyafesztiválra
Június 15-én lesz az idei Szanyi Gólyafesztivál
2024. Május 18. 16:00, szombat | Helyi
Közlekedés teljes sorompós vasúti átjáróban
Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban
2024. Május 18. 09:00, szombat | Helyi
Játék cserebere a csornai könyvtárban
A növény cserebere sikerén felbuzdulva most a kisebbekre is gondoltak.