Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2017. Július 13. 10:26, csütörtök | Helyi
Forrás: csornaise.hu

Megkezdte a felkészülést a CSSE labdarúgó csapata

Megkezdte a felkészülést a CSSE labdarúgó csapata

Az új szezonban a dobogó a cél.

Az egyesület honlapján megjelent cikkben tudósított arról, hogy a Csornai SE labdarúgói hétfőn felmérésekkel megkezdték a bajnokságra való felkészülést. Az edzésen új arcok is feltűntek. Bognár Zsolt vezetőedző szerint a célok nem változtak, szeretnének a tabella eleje felé végezni, illetve megcélozni a dobogós pozíciók egyikét!

A 2016/17-es szezonban sikeresen szereplő együttest a vezetőség mindenképp szerette volna egyben tartani, így „csak” két játékos távozott, Császár Attila Pápára, míg Szabó Bence Veszprémre került. A távozók mellett érkezők is vannak. Kazincbarcikáról Kis Szabolcs érkezett, míg Hatvanból a 9-szeres Utánpótlás válogatott Nehéz Máté. Részletes bemutatásukra még a napokban sor kerül és további erősítések is várhatóak. Mellettük a szakmai stáb helyi fiatalok számára is lehetőséget biztosít, mert az egyesület célja, hogy pár éven belül a csapat meghatározó játékosai legyenek.

- Céljaink nem változnak, szeretnénk a tabella elején végezni és természetesen megcélozni a dobogót!- mondta Bognár Zsolt. Ehhez viszont keményen kell dolgozni, és minden egyes játékosomnak a maximumot nyújtani az edzéseken és mérkőzéseken egyaránt! A keretünk két játékos kivételével együtt maradt, ami nagyon fontos volt. Ehhez csatlakozott Kis Szabolcs és Nehéz Máté. Szeretnénk még igazolni minőségi labdarúgót, de szerepet szánok a helyi fiatal tehetségeinknek, mert szeretném, ha egy két éven belül be tudnának épülni a felnőtt csapatba!

A csapat folyamatosan szerda-szombat ritmusban játssza majd felkészülési mérkőzéseit. Az ellenfelek között NBII-es, NBIII-as és megye I-es együttesek is szerepelnek.

Felkészülési mérkőzések
2017.07.15 – szombat 11:00
Pápai Perutz FC – Csornai SE

2017.07.19 – szerda 17:00
ETO FC Győr – Csornai SE

2017.07.22 – szombat
10:30 Sárvár FC – Csornai SE
17:00 Gyirmót FC Győr – Csornai SE (Helyszín: Bágyogszovát)

2017.07.26 – szerda 19:00
ESK Ménfőcsanak – Csornai SE

2017.07.29 – szombat 16:00
Lébény – Csornai SE

Írta: Baracskai Ádám

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása

2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi

Vízitúra szabályok a Szigetközben

Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.