Hírek
2013. Augusztus 27. 10:00, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Megszűnt az esélye, hogy újra termeljen a kapuvári húsgyár

Nem lesz újabb pályázat, különválik a két felszámolás
A két sikertelen után nem írnak ki harmadik pályázatot az üzem vagyonára az egykori kapuvári húsgyárat működtető cégek felszámolóbiztosai - közölték az MTI megkeresésére.
- "A jövőben nem befektetőt, hanem a vagyonra vevőt keresünk, de a két felszámolás esetében külön-külön" - fogalmazott Jendrolovics Péter Pál, az MTI kérdésére. Elmondta, ezzel eltűnt annak az esélye, hogy belátható időn belül újraindulhat a termelés a tavaly ősszel leállt üzemben.Megjegyezte: különválik az ingatlanvagyonnal rendelkező Kapuvári Hús Zrt. általa irányított, illetve a modern technológiát tulajdonló Kapuvári Bacon Kft. másik biztos által felügyelt felszámolása, miután közös pályázaton kétszer sem volt érdeklődő a mintegy kétmilliárd forintra értékelt vagyonra.
Részletek közlése nélkül a felszámolóbiztos megerősítette az MTI értesülését, hogy az utóbbi hetekben mutatkozott érdeklődés egyes vagyonelemek iránt. Az értesülés szerint ebbe a körbe tartozik a városi hálózatba is hőt betápláló fűtőmű és a húsgyár víztornya is.
A tavaly ősszel leállt üzemet működtető Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először áprilisban, majd júniusban hirdették meg, összesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat.A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy tavaly szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság a Kapuvári Hús Zrt. felszámolását.
A december eleji hitelezői tájékoztatón az hangzott el, hogy a dolgozók járandóságának teljes kifizetésére akkor van matematikai esély, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit. Ezen felül mintegy 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartottak akkor nyilván. A határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi
Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt
Nyugtalanláb-szindróma
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon