Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2016. Március 16. 10:00, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Megszüntették a nyomozást a Kapuvári Hús Zrt egykori gazdasági igazgatója ellen

Megszüntették a nyomozást a Kapuvári Hús Zrt egykori gazdasági igazgatója ellen

A társaság többi vezetője ellen még nyomoznak.

Megszűnt az adócsalás miatt indított nyomozás a felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. egykori gazdasági igazgatója ellen. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség ugyanis elutasította azt a panaszt, amelyet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) megszüntető határozata ellen nyújtottak be - közölte a megyei főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére.

Gál Katalin elmondta, hogy a társaság további vezetői ellen még nyomoznak a pénzügyőrök, de azokat a dokumentumokat elkülönítették, a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészségre kerültek.
A NAV 2012 tavaszán indított nyomozást adócsalás miatt, ezt bizonyíték hiányában idén január 4-én szüntették meg az egykori gazdasági vezető ellen. A határozat ellen panasz érkezett, amelyben a megszüntetés jogcímének megváltoztatását kérték, vagyis azt, hogy a nyomozást ne bizonyíték, hanem bűncselekmény hiányában szüntessék meg.
További jogorvoslati lehetőség ebben az ügyben nincs, a határozat jogerős - közölte a szóvivő.
A Kapuvári Hús Zrt. 2012 szeptemberében állt le, felszámolását októberben rendelte el a bíróság. A gyárban működő másik cég, a Kapuvári Bacon Kft. 2012. november végén jelentette be, hogy elbocsátja alkalmazottjait, decemberben pedig a bíróság elrendelte a cég felszámolását fizetésképtelensége miatt.
A Kapuvári Hús Zrt. vagyonelemeinek értékesítésére a felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ez év elején a kilencedik pályázatot írta ki. A kiírás üzemeltetési kötelezettséget nem tartalmaz, de a négy vagyoncsoportba szedett eszközökre továbbra is egyben várnak ajánlatot, március 21-éig. Az üzem, a gépek, az út és az egyéb követelések minimum irányára összesen 803,4 millió forint. A pályázatokat az Elektronikus Értékesítési Rendszeren keresztül lehet benyújtani.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 09:00, kedd | Helyi

Kapuvári faipari telephelyen keletkezett tűz szombaton

A 24. héten történt.

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása