Hírek
2018. December 15. 16:03, szombat |
Belföld
Forrás: mti - Fotó:penzsztar.hu
Megvan a PénzSztár vetélkedő győztese
A PénzSztár magyarországi és határon túli magyar középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozói versenyét a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Mind arany nevű csapata nyerte meg - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az október eleje óta zajló versenyre mintegy 1100 csapat, több mint 4000 magyarországi és határon túli magyar diák nevezett - közölték.
Kerekes György István, a PénzSztár Versenyközpont vezetője a közlemény szerint elmondta, a hatodik alkalommal meghirdetett verseny idén már több mint 50 szervezet összefogásával valósult meg.
A közleményben kiemelték, a vetélkedő legfontosabb célja a középiskolás fiatalok pénzügyi, gazdasági és vállalkozói ismereteinek bővítése, valamint olyan kompetenciák fejlesztése, mint például a csapatmunka, a szövegértés, az érvelés, a prezentációs készség.
Az ötcsapatos döntőben a versenyzőknek egy saját tervezésű startup projektet kellett kidolgozniuk és bemutatniuk, továbbá egyebek mellett egy-egy adott pénzügyi, gazdaságpolitikai esemény okait kellett kifejteniük.
A verseny fődíjazottjai fejenként 100-100 ezer forintot, egy-egy okostelefont és szakmai képzésen való részvételi lehetőséget kaptak, de a finálé többi résztvevője is értékes ajándékokban és tudásalapú szakmai díjakban részesült.
A döntőben a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium Fal Utca Rókái nevű csapata végzett a második helyen, a harmadik pedig a Tatabányai Árpád Gimnázium Kasszaőrök18 nevű csapata lett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld
Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén
Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.
2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld
Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban
Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is
2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld
KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).